Tovább fiatalodott a Loki

Népesebb lesz a DVSC kézilabdázóinak tábora. Ebben a szezonban újabb 26 fiatal szerepel Loki-mezben. Milanik Zoltán tanítványai korábban a Hajdú Rendészeti SE-ben, majd az Amatőr Debreceni KK-ban játszottak. A csoport egyik része junior korú (1996-2001-es

Az utánpótlás is elkezdte

Hétfőn a DVSC-TVP korosztályos együttesei is elkezdték az edzéseket. Új felállásban dolgoznak a fiatalok, a serdülőket, Márián Blanka, az ifjúsági csapatot Vida Gergő, a juniorokat pedig Győrvári Viktor irányítja. Mindhárom együttes július 20-án, hétfőn t

Mindenkivel játszani kell!

Varga József szerint nem kell túldimenzionálni a bajnoki sorsolást, hiszen minden ellenféllel meg kell mérkőzni. A vezetőedző elégedett a lányok munkájával. Nem tűnik egyszerűnek a DVSC bajnoki sorsolása, ám Varga József szerint ennek nincs túl nagy jelen

Mosolyogva szenvednek

Bár eddig sem unatkoztak a Loki játékosai, a felkészülés „leghúzósabb” szakasza még a csapat előtt áll. Azaz, most jön a neheze. Ma kezdődik ugyanis az alapozás harmadik hete, amely egyet jelent az edzőtáborral. Hat napra Balmazújvárosba költözik az együt

NBI sorsolás: Az MTK-val kezdünk itthon

Sorosoltak az NBI alapszakaszára. Szeptember 2-án, szerdán az MTK-val kezdünk itthon. A második körben váci, a harmadikban népligeti túra vár a lányokra, aztán jön a Dunaújváros, majd megyünk Fehérvárra. A pontos időpontokról a csapatokkal való egyeztetés

Nyolc kemény hét vár a lányokra

Az edzések mellett 11 felkészülési meccset is játszik a Loki a bajnoki rajtig. Varga József tanítványai a hét elején már részt vettek egy tüzetes orvosi vizsgálaton, majd szerdán megkezdődött a felkészülés érdemi része. Jövő hét végéig Debrecenben készül

Hőségben kezdték

Szerda reggel kondiedzéssel, majd futással kezdte meg felkészülését a 2015/16-os szezonra a Loki kézicsapata. Reggel nyolc óra előtt az Oláh Gábor utcában találkozott a csapat, s ráhangolásként egyórás erősítő edzést vezényelt a szakmai stáb. Ezután a Gyu

Orvosi vizsgálattal kezdett a csapat

Hétfőn és kedden tüzetes orvosi vizsgálaton estek át a DVSC játékosai, szerdán már két edzéssel kezdődik az „éles” program. A felmérésen a játékosok általános egészségi és fizikai állapotán kívül a lányok izomzatát is megvizsgálták. Természetesen a csapat

Isten Veled, Komcsi!

Több ezren vettek búcsút a Debreceni Köztemetőben Komáromi Gábortól. Nincs ez így jól Komcsi! Állok a ravatalodnál és az jut eszembe, hogy – már csak a köztünk levő 13 éves korkülönbség miatt is – ennek pont fordítva kellett volna történnie. P

Jövő hétfőn kísérjük utolsó útjára Komcsit

A múlt szombaton elhunyt Komáromi Gábort temetése július 6-án, 14 órakor lesz a debreceni köztemető 2-es számú ravatalozójában. A DVSC női kézilabda csapata természetesen ott lesz Komcsi búcsúztatásán. Az Ultras Debrecen 1994 facebook oldalán írta a követ

bezárás (x)