A legszebb nap

A szombati nagy talpra állás részese volt a 18 éves Szabó Panna, aki először lépett pályára tétmeccsen a felnőttek között, s a Siófok francia válogatott irányítóját, Estelle Nze Minkót kapcsolta ki a játékból a második félidőben.

skc_dvsc_panna

A Siófok otthonában játszott szombaton 28–28-as döntetlent a DVSC-TVP. A rossz kezdés után (már 14–6-ra is vezettek a hazaiak) a második félidőben visszakapaszkodott a Loki, s ebben szerepet vállalt Szabó Panna is.

Panna Balmazújvárosban született itt kezdett el sportolni.

– A Kalmár Zoltán Általános Iskolába jártam, itt pedig nagy hagyománya van a kézilabdának – elevenítette fel a kezdeteket a fiatal játékos. – Melkó Karcsi bácsi volt az első edzőm, tőle tanultam meg az alapokat. Aztán Debrecenbe az Ady Endre Gimnáziumba jelentkeztem, s a családdal egyetértésben úgy döntöttünk, hogy kézilabdázni is itt fogok. Egy évet voltam a DSI-ben, utána kerültem a Lokihoz. Így utólag azt mondhatom, hogy az Ady és a DVSC is remek döntésnek bizonyult. A gimnáziumi csapattal már szereztünk egy bronzérmet a Diákolimpián., ebben a szezonban jó lenne megnyerni. Az utóbbi években volt edzőm Csapó Erika, Vida Gergő, Győrvári Viktor, Boros Ferenc, Köstner Vilmos, Márián Blanka, s persze Tone Tiselj. Májusban jön az érettségi, utána Debrecenben szeretnék egyetemre járni, s persze kézilabdázni a Lokiban.

Egy fiatal játékos pályafutásában mindig meghatározó élmény az első meccs a nagyok között, főként, ha ez egy ilyen kiélezett meccsen jön el.

– Nagyon meglepett, amikor Tone szólt, hogy bemegyek, azt hiszem, ez látszott is az arcomon – mosolyodott el Panna. – Estelle Nze Minkót kellett emberfogással követnem. Valószínűleg azért kaptam ezt a feladatot, mert hasonló a gyorsaságú, dinamikájú vagyok, s nekem sokkal könnyeb reagálnom az irányváltoztatásaira, mint egy nagyobb testű játékosnak. Az látszott a francia lányon, hogy nem tetszik neki a helyzet, szerintem a legszívesebben lelőtt volna. Ezzel együtt sportszerű volt, nem provokált, nem szólt be, pedig korábban hasonló helyzetben utánpótlás meccseken történt ilyesmi. Az első két három támadásnál nagyon izgultam, de utána nem volt probléma, nagyon élveztem a meccs minden másodpercét. Aztán jött a labdaszerzés… Ott volt velem szemben az üres kapu, de egyszerűen nem vettem észre. Az volt bennem, hogy el ne adjam a labdát, nem is fogtam fel, hogy üres a kapu. A meccs vége elképesztő volt. Csakesz belőtte az időntúli hétméterest, aztán már ott volt egy kupacban a csapat. Az ilyen pillanatokért éri meg sportolni. Keretben már máskor is voltam az NB I-ben, de most álltam be először. Ráadásul nem egy lefutott meccsen, hanem kiélezett helyzetben, s ha csak egy kicsit is, de részese lehettem a felzárkózásnak. S, hogy mennyire csak a meccsre koncentráltam, azt jelzi, hogy már az első percben eltört a jobb kezemen a gyűrűsujjam, de csak az öltözőben vettem észre, hogy mennyire fáj.  A meccs után nagyon sokan gratuláltak, jól estek ezek a visszajelzések, ez is plusz motivációt jelent. Éjjel egy óra volt, mire hazaértünk Siófokról, de egyszerűen nem tudtam elaludni, mondtam anyunak, hogy még beszélgessünk. Talán nem akartam, hogy befejeződjön életem eddigi legszebb napja.

Szabó Panna az utánpótlás csapatokban általában a belső posztokon szerepelt, de az utóbbi időben balszélsőt játszik.

– Sokszor még idegen ez a poszt, de igyekszem hozzászokni – folytatta Szabó Panna. – Még sok a hiányosságom, de szerencsére van előttem két olyan játékos, akitől csak tanulni lehet. Tudom, hogy még hosszú út vár rám, de szeretnék itt maradni, s minél többet játszani. A lányok nagyon rendesek velem, nagyon segítőkészek, aranyosak. Vica olyan, mintha a mentorom lenne, mindig mondja, hogy mire figyeljek, de a többiek is próbálnak mindenben segíteni. Nem úgy kezelnek minket, fiatalokat, mintha „kicsik” lennénk, hanem csapattársként fogadnak el. Én pedig mindenkitől megpróbálok ellesni valamit.