A vége jó, de nem jó minden!

Hamar elhúztak a hazaiak, s ezzel el is döntötték a két pont sorsát. A második félidőben sikerült kozmetikázni az eredményen, így tisztes vereség lett a vége.

Sok sebből vérzett az Érdre készülő Loki, hiszen a műtétje után lábadozó Karina Jezsikava és a térdsérüléséből lassan már felépülő Román Dorina mellett többen is kisebb-nagyobb gondokkal küszködtek a héten. Varsányi Nóri – bár neveztük a mérkőzésre – fogműtéten esett át a héten, nem léphetett pályára. Anna Punykónak a térde fájt, emiatt hagyott ki edzéseket, s Anna Sif Palsdottír is ráesett a még Lubinban ellőtt kezére.

Szóval gond, akadt bőven, s ennek is tudható be, hogy kissé felforgatott csapattal próbálkozott a DVSC-TVP a bombaerős keretű Érd otthonában. Azt tudjuk, hogy az erős keret nem garancia a jó teljesítményre, de a hazaiaknak ezúttal nagyon kijött a lépés. Janurik Kinga ihletett formában védett Katerina Krpezs-Slezák klasszishoz méltóan kézilabdázott, s ehhez jött a vendéglátók precíz védekezése. Sajnos villámgyorsan nőtt a különbség a két csapat között, még húsz perc sem telt el, amikor megvolt a közte tíz. A sok kapott gólnál is bosszantóbb volt a gyámoltalan támadójáték, a sok eladott labda, technikai hiba. A félidő végére egy kicsit összekapta magát a csapat, de még így is szakadéknyi volt a különbség.

A második játékrész elejének pozitívuma az volt, hogy legalább ezt a differenciát sikerült stabilizálni. Lajtos Nóri jól védett, Julianna Borges-Lima és Anna Punyko is elkapta a fonalat, így lassan, de biztosan csökkent a különbség, bár az igazsághoz tartozik, hogy ekkor már Szabó Edina is belecserélt a meccsbe. A végére Hársfalvi Julcsi is megszórta magát, így vállalható vereség lett a huszadik perc táján még horrornak látszó találkozó vége.

ÉRD–DVSC-TVP 29–24 (17–8)
Érd, 1350 néző. V: Mizsák, Schmidt
ÉRD: JANURIK – KRPEZS-SLEZÁK 9 (3), M. GONZÁLEZ 3, A. Bulatovics 1, Kisfaludy 2, KLIVINYI 4, Lassource 1. Csere: Foggea (kapus) SIGNATÉ 2, TÓTH G. 5 (2), Szabó L., Gávai, Kiss N. 2, Roberts, Bernát. Edző: Szabó Edina
DVSC-TVP: Horváth-Pásztor – Csáki 1 (1), Hajduch, Grigel 1, Sirián, Zamfirescu 3, Vantara-Kelemen 2. Csere: LAJTOS (kapus), BORGES LIMA 6, Pálsdóttir, PUNYKO 5, Tóvízi 1, HÁRSFALVI 5. Edző: Tone Tiselj

Az eredmény alakulása. 8. p.: 5–1. 19. p.: 13–3. 26. p.: 16–6. 38. p.: 21–11. 46. p.: 25–16. 52. p.: 28–19
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 1/1

MESTERMÉRLEG
Szabó Edina: – Nagyon jó hozzáállással, fegyelmezetten, jó játékkal nyert a csapat, kár, hogy a végjátékban nem kaptam vissza néhány játékosomtól, amit elvártam volna.
Tone Tiselj: – Megérdemelten nyertek a hazaiak, akik modern, gyors látványos kézilabdát játszottak. Akkor tudtunk faragni a hátrányunkból, amikor a vendéglátók visszavettek a tempóból.Az elmúlt egy évben úgy látszott, közel kerültünk az Érdhez, ám most a különbség akkora, mint két éve. Nem véletlen, hogy az ellenfelünk a Ferencvárossal küzd a második helyért.