Bordás Réka: plusz négy év a Lokiban!

A DVSC hosszú távon is két saját nevelésű játékosában bízik beállós poszton.

Két évvel ezelőtt valószínűleg mosolygott volna Bordás Réka, ha valaki azt mondja neki: beállósként lesz élvonalbeli kézilabdázó. „Baba” ugyanis világéletében átlövőt játszott, ám az utánpótlás korosztályokból kiöregedve úgy tűnt, hogy beállósként lehet esélye a profi karrierre. Az elmúlt szezont az NB I/B-s Nyíradony csapatánál töltötte, ahol 116-szor volt eredményes, ő lőtte a csapat legtöbb akciógólját. Ezután tért vissza a DVSC-hez, ahol a felkészülési időszakban meg is győzte a szakmai vezetést arról, hogy hosszú távon is érdemes vele számolni. Így Réka egyéves szerződését további négy esztendővel megtoldották, azaz a klub hosszú távon is a Tóvizi Petra, Bordás Réka duónak szavazott bizalmat beállós poszton.

„Úgy érzem jól sikerült a felkészülés, s nagyon örülök, hogy a klub vezetői elégedettek velem, látnak bennem jövőt – mondta Réka érthető boldogsággal a hangjában. – Nem volt egyszerű a posztváltás, ám nagyon sokat tanultam Nyíradonyban, ahol remek edzővel és nagyon jó társak mellett játszhattam. Egyáltalán nem keserített el, hogy a másodosztályban kell kézilabdáznom, sőt tudtam, hogy itt több játéklehetőséghez jutok és bizonyíthatok. Petrával nagyon jól megértjük egymást, próbáljuk a másikat mindenben segíteni, úgy érzem,  jól kiegészítjük egymást. A siófoki vereség után már nagyon várjuk a Békéscsaba elleni meccset, mindenki nagyon szeretne bizonyítani.”