Kategória Archívum: Kiemelt

Folytatás a sokk után

Nagypénteken 18 órakor Székesfehérváron lép pályára a DVSC-TVP. A Mosonmagyaróvártól elszenvedett hazai vereség megviselte a debreceni lányok lelkét, hiszen a Magyar Kupában megszerzett bronzérem után szerettek volna a Hódosban ünnepelni a szurkolókkal. –

Tovább

Utánpótlás NB I: gond nélkül

Az utánpótlás meccseken nem történt meglepetés, az ifjúságiak és a juniorok is fölényesen nyertek a Mosonmagyaróvár ellen. Mindkét mérkőzésen simán érvényesült a papírforma, így a DVSC-TVP ifjúsági csapat továbbra is jó eséllyel pályázik a dobogóra, s egy

Tovább

Junior válogatott érkezik

Román Dorinával kötött profi szerződést klubunk. A 17 éves tehetséges átlövő három évvel ezelőtt a Debreceni SC SI-ből került a Nemzeti Kézilabda Akadémiára, most a DVSC-TVP-hez tér vissza a városba. Román Dorina Gyöngyösön született, innen került hatodik

Tovább

Üröm az örömben

A Magyar Kupa bravúrbronza után ezúttal értékelhetelten teljesítményt nyújtott a DVSC-TVP, megérdemelten nyert a Mosonmagyaróvár a Hódosban. Ünnepi hangulatban kezdődött a meccs, de hamar ránk ijesztettek a vendégek. Döcögött a gépezet, lassan, körülménye

Tovább

Pénteken jöhet a közös ünneplés!

A Magyar Kupa bronzérmes DVSC-TVP a Mosonmagyaróvár ellen lép pályára a Hódosban. Meglehetősen mozgalmas hetet hagyott maga mögött a DVSC-TVP együttese, hiszen a lányok szerdától-vasárnapig háromszor léptek pályára, s a sorozat megkoronázásaként megszerez

Tovább

Újra toborzó a DVSC-TVP-nél!

A DVSC Kézilabda Kft. felvételt hirdet 2003-ban, 2004-ben és 2005-ben született, kézilabdázni vágyó lányok részére. A DVSC-TVP 2017. április 13-án, csütörtökön, a Hódos Imre Sportcsarnokban (4028 Debrecen, Kassai út 32-34). próbajátékkal és edzéssel egybe

Tovább

Hajduch Csenge Debrecenben folytatja

A balkezes átlövő Székesfehérvárról igazol a DVSC-TVP együttesébe. Fotó: feol.hu Hajduch Csenge érkezésével mind a két balkezes posztra lesz két játékosa Tone Tiselj vezetőedzőnek. A 26 éves, 181 centi magas átlövő Békéscsabán nevelkedett, a legutóbbi nég

Tovább

Öten már hosszabbítottak

Kulcsemberek kötelezték el magukat a DVSC-TVP együtteséhez. A DVSC Kézilabda Kft. vezetése folyamatosan egyeztet a jelenleg itt kézilabdázó játékosokkal. A lejáró szerződésű kézilabdázók közül öten már meghosszabbították a megállapodásukat klubunkkal, így

Tovább

Marincsák Niki Kisvárdán folytatja

Újabb debreceni kézilabdázóval erősít a Kisvárda KC. Marincsák Nikolett egyéves szerződést kötött az NB I újoncával – adta hírül a Kisvárdai Kézilabda Klub honlapja – így Marija Garbuz csapattársa lesz a következő szezonban is.

Tovább

A harmadik mennyországban

A szezon legjobb játékával nyertük meg a Magyar Kupa bronzmérkőzését. Ezzel EHF-kupa résztvevő a csapat! Furcsa, de már szombat este látszott a lányokon, hogy meglehet a bronz. Elszántak voltak és jókedvűek. Vasárnap reggel pedig már alig várták, hogy elk

Tovább