Kategória Archívum: Tudósítás

Győzelem és búcsú

Nem sikerült ledolgozni az első meccsen összeszedett ötgólos hátrány, így a Craiova jutott az EHF Kupa csoportkörébe. A szépségtapasz, hogy győzelemmel búcsúztunk az európai kupaszerepléstől. Kora délután elfogyott az utolsó jegy is, zsúfolásig megtelt a

Tovább

A feléig jó volt

Harminc percig jól játszott a DVSC-TVP a DKKA otthonában, szünet után robbantott a házigazda. A védekezéssel nem volt probléma, ám a támadójáték – különösen a második félidei – már nem dicsérhető. A csapat sok mindent kipróbált Dunaújvárosban, a rengeteg

Tovább

Megharcoltunk a reményért!

Voltunk kilátástalannak tűnő helyzetben, de a csapat a debreceni szurkolók támogatásával olyan eredményt harcolt ki, amely után lehet esélyünk a visszavágón. A több mint száz debreceni szurkoló fantasztikus hangulatot teremtett a craoivai csarnokban, s ne

Tovább

MK: sima továbbjutás

Hamar eldőlt a kupapárharc, mindenki játéklehetőséget kapott a Vasas ellen. Jól kezdett a csapat a Népfürdő utcában, hamar 7–0-ra vezetett a DVSC-TVP. A hazaiak megilletődöttnek tűntek, s szerencséjük sem volt. Egy Vasas kiállítás alatt három egészpályás

Tovább

Ünnep és győzelem

Visszatértek az 1987-es Bajnokcsapat tagjai a Hódosba, s szerencsét hoztak az utódoknak. Vastapssal kezdődött, vastapssal zárult a péntek a Hódosban. A kezdés előtt az 1987-ben aranyérmes Loki játékosait köszöntöttük, zúgott a „Bajnokcsapat” a csarnokban.

Tovább

A vége jó, de nem jó minden!

Hamar elhúztak a hazaiak, s ezzel el is döntötték a két pont sorsát. A második félidőben sikerült kozmetikázni az eredményen, így tisztes vereség lett a vége. Sok sebből vérzett az Érdre készülő Loki, hiszen a műtétje után lábadozó Karina Jezsikava és a t

Tovább

Micsoda feltámadás

Fergeteges hangulatú meccsen jutott tovább a DVSC-TVP az EHF Kupa harmadik selejtező körébe. A debreceni ultrák a hosszú hétvégét kolozsvári és dunaszerdahelyi barátaikkal töltik, velük még erősebb volt a tábor. Lajtos Nóra a meccs utáni sajtótájékoztatón

Tovább

Ébresztő!

Gyengén, helyenként tanácstalanul játszva kaptunk ki a Fehérvártól. Jogos volt a szurkolók kritikája. Arna Sif Palsdottír még Lengyelországban szenvedett kézsérülést, míg Román Dorina térde a hétfői edzésen sérült meg, így ők nem léphettek pályára az Alba

Tovább

Kezünkben a sorsunk

Kétgólos lubini vereségével meccsben maradt a DVSC-TVP, vasárnap a Hódosban dől el, melyik csapat léphet tovább az EHF Kupa második selejtezőköréből. Már délelőtt magyar szótól volt hangos Lubin belvárosa, azaz megérkeztek az EHF Kupa-meccsre a DVSC szurk

Tovább

Továbbjutás barátok közt

A jól játszó Nyíradony ellen a hajrában jött ki az osztálykülönbség a Magyar Kupa második fordulójában játszott mérkőzésen. Baráti fogadtatásban részesült a debreceni csapat és szurkolótábora Nyíradonyban, ám a hazaiak a pályán mindent megtettek, hogy meg

Tovább