DVSC SCHAEFFLER néven folytatjuk!

Klubunk megtartotta hagyományos szezonnyitó sajtótájékoztatóját.

A médiaesemény legfontosabb kérdésére hamar választ kaptak az újságírók, hiszen Ábrók Zsolt ügyvezető bejelentette, hogy a csapat a jövőben DVSC SCHAEFFLER néven szerepel.
– Kapcsolatunk a támogatóinkkal nem csupán gazdasági, a sport közös szenvedély, amely igaz a SCHAEFFLER Csoportra is – mondta Ábrók Zsolt. –  Szabó Péter ügyvezető személyében olyan támogatót kaptunk, aki szenvedélyes Loki-szurkoló. A cég egy éve állt be szponzoraink közé, most pedig újabb szintre lépett a kapcsolat. Reményeink szerint ebből valami nagy dolog kerekedik ki.

A csapat meccsein rendre DVSC-mezben szurkoló cégvezető is hasonlóképpen gondolkodik a kapcsolatról
– Egy évvel ezelőtt kerültünk a szponzori csapatba, ebből alakult ki a mostani szerződés – fogalmazott Szabó Péter, a FAG Magyarország Ipari Kft ügyvezetője. –  Cégünk német, de olyan régóta vagyunk jelen a városban, hogy debreceninek tekinthető. Ezért fontos számunkra, hogy a város sport és kulturális rendezvényein jelen legyünk. Ez lesz az első alkalom, hogy névadó szponzorként vállalunk szerepet, bízom benne, hogy egy sikeres együttműködés kezdetéről beszélünk. Ha hajt, küzd a csapat és megtesz mindent, akkor elégedettek lesznek a nézők és a támogatók egyaránt.

Dr. Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere a kézilabdacsapat mögött kialakult társadalmi bázisról beszélt.
– A női kézilabda a város egyik stratégia sportága a klub mögött jelentős összefogás, komoly társadalmi bázis alakult ki – mondta a város első embere. – Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a TVP-nek és Czibere Attilának, az ötéves támogatásért, hiszen nehéz időszakban álltak a csapat mögé. Ugyanilyen fontos a SCHAEFFLER Csoport szerepvállalása, amely egyben példát is jelenthet. Reméljük, egyre többen ismerik majd fel, hogy fontos a sport támogatása. Elmondhatom, hogy a DVSC kézilabdacsapata mögött alakult ki a legnagyobb társadalmi és gazdasági összefogás a városban, félszáznál is több helyi vállalkozás támogatja valamilyen szinten a klubot.

A DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője a keret kialakításáról, a csapat céljairól is szólt.
– A játékoskeret kialakításánál a szempont az volt, hogy válogatott szintű játékosakat igazoljunk emellett lehetőséget szeretnénk adni a fiataloknak – vette át a szót Ábrók Zsolt. – A korábbinál kevesebb, négy külföld játékos van a keretünkben, s úgy tűnik megfelelő a fiatalok és a rutinosak aránya. Szeretnénk a mezőny első felében szerepelni, kiharcolni a nemzetközi kupaindulás jogát.

Szó esett még Hódos felújítás második üteméről, amely jövő nyáron kezdődik el. A TAO-program keretében a Debreceni Sportcentrummal közösen adott be pályázatot a DVSC Kézilabda Kft.

A tájékoztató végén Tóvizi Petra Varsányi Nóra és Vantara-Kelemen Éva mutatták be a csapat idei mezeit.

A mezeken idén is az elmúlt jubileumi szezonra készített speciális címer szerepel. Ezt a címert egy, a két világháború között tervezett „Debreczeni Vasutas Sport Club” jelvény ihlette, a Szívtiprók Ultras Debrecen ezt gondolta tovább, s ezen tervek alapján készítettük el. A címer olyan sikert aratott szurkolóink körében, hogy a DVSC csapatai a jövőben is ezzel az emblémával a mezükön lépnek majd pályára.

A jegy és bérlet árak a tavalyi szezonhoz képest nem változatak. A bérleteket augusztus 13-án 9:00 órától kezdjük árusítani a Hódos Imre Sportcsarnok Sajtó és Média termében. További jegy és bérlet információt a Jegy és Bérlet menüben találnak.

Varsányi Nóra
szélső

Mezszám: #6


Születési idő: 1991.10.03.


Becenév: Nyüzi

Anna Punko
átlövő

Mezszám: #10


Születési idő: 1989.03.27.


Becenév: Punya

Tóvizi Petra
beálló

Mezszám: #13


Születési idő: 1999.03.15.


Becenév: Petra

Triffa Ágnes
kapus

Mezszám: #16


Születési idő: 1987.01.18.


Becenév: Tréfi

Vantara-Kelemen Éva
szélső

Mezszám: #17


Születési idő: 1987.12.27.


Becenév: Vica

Bordás Réka
beálló

Mezszám: #18


Születési idő: 1997.08.26.


Becenév: Baba

Bulath Anita
átlövő

Mezszám: #20


Születési idő: 1983.09.20.


Becenév: Buli

Madalina Zamfirescu
irányító

Mezszám: #31


Születési idő: 1994.10.31.


Becenév: Mada

Kovács Anna
átlövő

Mezszám: #33


Születési idő: 1991.10.21.


Becenév: Anna

Lotte Grigel
irányító

Mezszám: #34


Születési idő: 1991.04.05.


Becenév: Lora

Szabó Panna
szélső

Mezszám: #47


Születési idő: 1998.06.16.


Becenév: Panna

Borgyos Panna
irányító

Mezszám: #49


Születési idő: 2000.11.07.


Becenév: Borgyi

Szabó Dóra
kapus

Mezszám: #61


Születési idő: 2000.04.27.


Becenév: Dorci

Arany Rebeka
szélső

Mezszám: #72


Születési idő: 2000.10.03.


Becenév: Rebi

Jelena Despotovic
átlövő

Mezszám: #80


Születési idő: 1994.04.30.


Becenév: Jeca

Oguntoye Viktória
kapus

Mezszám: #90


Születési idő: 1990.12.24.


Becenév: Ogu