Fontos tudnivalók az MTK elleni mérkőzés előtt

A DVSC-TVP szombaton 18 órakor az MTK ellen lép pályára utoljára a 2016/17-es szezonban. Díjátadás, búcsúztatás, információk a szezonzáró előtt!

A mérkőzés 18 órakor kezdődik, előtte 17.45-kor megkapja aranyérmét DVSC-TVP együttese, amely megnyerte az NB II Észak-Keleti csoportjának juniorbajnokságát, valamint korosztályonként díjazzuk a szezon legjobb utánpótlás játékosait.

Kérjük, hogy, aki teheti a mérkőzés után is maradjon a csarnokban, hiszen először köszöntjük a szezon legjobbját és a közönségdíjas kézilabdázót, valamint ekkor búcsúztatjuk el azt az öt játékost, aki máshol folytatja pályafutását.

A DVSC-TVP–MTK-Budapest mérkőzésre elővételben is lehet belépőjegyet vásárolni pénteken 14 és 20 óra között a Hódos Imre Rendezvénycsarnok hátsó, személyzeti portáján.