IFI FINAL4: az ország 4. legjobb csapata

Remek első félidő után a hajrára elfogytunk a NEKA elleni bronzmeccsen.

Fotó: Vámosi Róbert

Az első félidő derekáig felváltva vezettek a csapatok az  I. Osztályú Ifjúsági Bajnokság Final Four-jának bronzmeccsén, ahol a Nemzeti Kézilabda Akadémia volt a DVSC-TVP ellenfele. Ekkor a jól védő Szabó Dóra, valamint Román Dorina és Tóvizi Petra vezérletével megléptünk három góllal (11–8), s bár a játékrész utolsó percében egy egységnyire felzárkózott a NEKA Román Dorina dudaszó pillanatában hálóba érő találatával 13–11-es vezetéssel térhettünk pihenőre.

Rosszul kezdtük a második félidőt, hamar egyenlített, sőt már két góllal is vezetett az ellenfél (16–18). Ekkor még sikerült egy remek sorozattal fordítani (19–18), ám a folytatásban már semmi sem sikerült. Így a NEKA szerezte meg a bronzérmet, mi pedig büszkék lehetünk az ország negyedik legjobb csapatára!

IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG, NÉGYES DÖNTŐ, A 3. HELYÉRT
DVSC-TVP – NEKA  22–25 (13–11)
Szigetszentmiklós 300 néző. Vezette: Hantos D., Rózsahegyi B.
DVSC: SZABÓ D. – ROMÁN D. 9 (1), ZELIZI F. 5 (2), TÓVIZI P. 4, Kelemen G. 1, Borgyos P. 1 (1), Kozma K. 1. Csere: Virág K. (kapus), Torma E. 1, Barabás Zs., Vámosi P., Poczetnyik L. Edző: Győrvári Viktor.

Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 2/1

MESTERMÉRLEG
Győrvári Viktor: A második félidő közepére fizikailag elfáradtunk, sajnos a frissítési kísérleteim nem működtek úgy, mint szombaton. Ebben a periódusban, mind támadásban, mind védekezésben több olyan hiba csúszott a játékunkba, amely egy ilyen szoros meccsen nem fér bele. Ettől független csak ismételni tudom magam: a lányok nagyon büszkék lehetnek magukra és én továbbra is büszke vagyok rájuk!