Ifi III: Veretlenül az élen

A következő napokban áttekintjük, miként szerepelnek az alsóbb osztályú bajnokságokban szereplő utánpótláscsapataink. Elsőként az ifjúsági III. osztályú bajnokság Észak-keleti csoportjában szereplő DVSC-TVP II-ről olvashatnak.

Milánik Zoltán tanítványai kiemelkednek a 13 tagú mezőnyből, eddigi tíz mérkőzésükből kilencet megnyertek, csak a Nyíregyháza ellen játszottak döntetlent

– Sok új játékosunk van, idő kell ahhoz, hogy támadásban és védekezésben beépüljenek a csapatba, zökkenőmentesen működjön a gépezet – mondta a csapat edzője. – A vezéregyéniségek közül ki kell emelném kapusunkat, Kovács Biankát, akivel sokat foglalkozik utánpótlásunk kapusedzője, Pusztainé Erika, valamint a legeredményesebb játékosunkat Milánik Katalint. Nagyon jól illeszkedett be a játékunkba Repák Dóra és húga, Viktória, akik nyáron kerültek hozzánk Téglásról. Jó úton járunk, de még nagyon sok dolgunk van, a játék minden elemében szükség van a finomításokra.

A DVSC-TVP II EDDIGI MÉRKŐZÉSEI:
Vitka SE–DVSC-TVP II 29–30
DVSC-TVP II–Mezőkeresztes VSE 52–19
Püspökladányi KE–DVSC-TVP II 15–36
Hajdúböszörményi TE–DVSC-TVP II 19–27
SZEPA KSE–DVSC-TVP II 18–45
DVSC–TVP II–Kölcsey DSE Nyíregyháza 27–27
Miskolci VSC–DVSC-TVP II 35–41
DVSC-TVP II–Bőcs KSC 46–7
DVSC-TVP III–DVSC-TVP II 19–42
Kazincbarcikai KSE–DVSC-TVP II 6–43

A CSAPAT NÉVSORA
(zárójelben a lőtt gólok száma)
Bodó Gabriella, Kovács Bianka, Tusz Viktória (kapusok) – Czina Eszter, Csokán Fanni (11), Danka Edina, Dienes Hanna (17), Gáspár Dóra (29), Kiss Anna (11), Kiss Lilla, Korcsmár Réka (17), Liskány Csenge (12), Milánik Katalin (94), Munkácsi Bettina, Németi Nóra (1), Ovszijenko Dorina, Ragó Rebeka (40), Repák Dóra (78), Repák Viktória (44), Tamás Korina (3), Tóth Szabina (31). Ovszijenko Dorina térdműtétje után lábadozik, rá majd a szezon második felében számíthat Milánik Zoltán.