Jól rajtolt a serdülő III.

Kudor Kitti edzőként debütált, a DVSC SCHAEFFLER harmadik számú serdülőcsapatának kispadján.

Ez az együttes ugyanúgy a III. osztályú serdülőbajnokság Észak-Keleti csoportjában szerepel, mint a DVSC SCHAEFFLER II. A lányok a Loki egykori kiváló játékmesterének irányításával vágtak bele a felkészülésbe, s néhány hét alatt rengeteget fejlődtek.

„A csapat a DSI-ből érkezett fiatalokból, illetve a toborzónkon kiválasztott játékosokból állt össze – mondta Kudor Kitti. – Az iskolakezdésig ötször edzettünk egy héten, szeptembertől heti három gyakorlásunk van. Ügyesek, lelkesek a lányok, kíváncsi vagyok, hogy a bajnokságban mire lesznek képesek . Igaz, számomra nem az eredmény a legfontosabb, az a lényeg, hogy fejlődjenek a játékosok. A csapat egységes, a lányok maguknak szerveztek csapatépítő programokat, ez is jelzi, hogy jól érzik magukat együtt. Öröm volt látni azt az izgalmat, ahogy a csapat az első tétmeccsét várta, s bár kicsit feszültek voltak az elején, végül nyertek Nyírbátorban. A második fordulóban jól helytálltak a nagyon erős Hajdúböszörmény otthonában, Hajdúszoboszlón pedig magabiztosan nyertek. Büszke vagyok rájuk, s nem elsősorban az eredmények miatt, hanem a hozzáállásukért. Öröm nézni, ahogy szeretik a játékot, s hogy ott van a csillogás a szemükben!”

A DVSC SCHAEFFLER serdülő III. eddig eredményei.

Arany Sárkány Nyírbátor–DVSC SCHAEFFLER III. 9–13
Hajdúböszörmény–DVSC SCHAEFFLER III. 28–22
Hajdúszoboszló–DVSC SCHAEFFLER III. 10–28

A csapat október 2-án, kedden 16 órakor a Gizella utcai csarnokban játszik először hazai pályán.