Kedden még nehezebb lesz

Egyre jobb formában kézilabdázik a DVSC-TVP balszélsője, Kelemen Éva, aki a legutóbbi két meccsen 10 gólt szerzett, most mégsem felhőtlenül boldog.

loki13

– Bosszantó, hogy nem tudtunk legalább egy pontot szerezni Fehérváron, hiszen benne volt a meccsben – mondta érezhető bosszúsággal a hangjában az egyébként mindig mosolygós Kelemen Vica. – Nagyobb odafigyelés, tökéletesebb koncentráció kellene ahhoz, hogy vendégként is meg tudjuk nyerni az ilyen kiélezett meccseket. Hazai pályán, hátunk mögött a közönségünkkel felszabadultabbak vagyunk, sokkal többen nyújtanak jó teljesítményt. Vácon és most Fehérváron is egy-egy ember játszott jól egyszerre, míg hazai pályán több ilyen produkció is akad. Ráadásul idegenben több a technikai hiba is, ezek pedig visszaütnek. Biztos sokat jelentene, ha meglenne az első idegenbeli siker egy ki-ki meccsen.

Vica a Ferencváros elleni idegenbeli meccsen sérülése miatt nem lépett pályára. A Dunaújváros elleni rangadóra szerencsére felépült, s azóta szárnyal.

– Szerencsére csak egy kisebb húzódás volt, megkaptam a szükséges kezeléseket, jártam a MedSpa-ba, ezzel együtt Varga József nem akart megkockáztatni egy súlyosabb, hosszan elhúzódó sérülést, ezért nem léptem pályára a Kőbányai úton. Amikor teljesen rendbe jöttem frissebbnek éreztem magam, igyekeztem minél jobban teljesíteni.

A hazai pályán eddig százszázalékos DVSC-TVP újabb nehéz feladat előtt áll, a nyáron alaposan megerősített, dobogóra pályázó Siófok lép pályára kedden 18 órakor a Hódosban, méghozzá a televízió nyilvánossága előtt.

– Nem számítok könnyű mérkőzésre, hiszen úgy tűnik, hogy a Győr és Fradi mögött a Siófok a harmadik legerősebb csapat – beszélt a Loki előtt álló feladatról Kelemen Éva. – Az előző szezonban az alapszakaszban legyőztük őket a Hódosban, de azóta tovább erősödtek, még veszélyesebbek lettek, sokat elárul róluk, hogy az ETO-val Győrben játszottak a hajráig kiélezett meccset. A győzelemhez mindenkinek extrát kell hoznia, biztos, hogy sokkal nehezebb meccs vár ránk, mint az MTK vagy a Dunaújváros ellen. Nagyon kiegyensúlyozott a bajnokság, ezt bizonyítja, hogy az általunk legyőzött csapatok közül az MTK múlt szombaton megverte a Fehérvárt, a Dunaújváros pedig szerdán döntetlent játszott a bajnok Fradi ellen. A folytatásban idegenből is pontot, pontokat kell hoznunk, hogy megszerezzük az ötödik helyet. Ezért voltam még csütörtökön is ideges a fehérvári meccs miatt, hiszen úgy érzem, hogy pontot, pontokat veszítettünk az FKC otthonában. De hosszú még a bajnokság, megyünk előre, s annyit ígérhetek, hogy mindig, mindent megteszünk a sikerért, kiadjuk, ami bennünk van!