Kémia és egyéb okosságok

Szubjektíven a Dunaújváros elleni sikerről.

loki_szurkolo

Budapesti barátom évek óta nem volt debreceni kézimeccsen. A héten Hajdúszoboszlón pihent a barátnőjével, kihasználta az alkalmat, átjött megnézni a Loki-Újvárost. Átélt már több európai kupadöntőt, világbajnoki és Eb-meccseket, mégis hallhatóan „benne volt még a meccs”, amikor fél tíz körül beszéltünk telefonon.

„Csodálatos volt a hangulat, a Hódos egészen különleges hely. S érezhető volt a kémia a szurkolók és a csapat között. Ez nagyon fontos” – mondta lelkesen.

Bizony a „kémia”. Aki ott volt pénteken a Hódosban, tapasztalhatta, mennyire együtt él a közönség a pályán levő lányokkal. A huszadik perc környékén komoly krízisben volt az együttes, úgy tűnt ez egy elátkozott nap. Eladott labdák egész sora, érthetetlen bakik, no meg az öt kihagyott hetes sokkolóan hat egy csapatra, valósággal megbénítja a kezeket, blokkolja az agyat, tehetetlenné tesz. Magabiztosan vezettek a vendégek, Varga József megpróbálta rendezni a sorokat, a közönség pedig nem engedte el a csapat kezét. A lelátó népe odaállt a lányok mögé, zúgott a „Harcoljatok”, a lányok pedig harcoltak, nem is akárhogy. Sikerültek a cserék, a CSAPAT pedig – szurkolói segítségével – kirángatta saját magát egy nagyon mély gödörből.

Látszott, hogy a játékosok elhitték, hogy vesztes helyzetből is legyőzhetik a Dunaújvárost, s sikerült. A Hódos varázsának, no meg a kémiának köszönhetően.

Sirián Szederke éppen a pénteki meccs előtt beszélt arról, hogy mennyire szeret itt játszani: „a hazai meccseket mindig nagyon várom, nagyon szeretek a Hódosban játszani, hatalmas az a hangulat, amit a szurkolóink teremtenek” – mondta Szedi a beharangozóban. De az orosz Marija Garbuz is arról beszélt már az MTK meccs után, hogy ilyen hangulatról álmodni sem mert, s a podgoricai Moracsa-csarnokban felnőtt két montenegrói lány, Bobana és Jelena is imád a Hódosban játszani.

A szurkolók szeretik a csapatot, a csapat szereti a szurkolókat, ilyen egyszerű.

Világéletemben utáltam a kémiát, de úgy tűnik, itt és most működik…

Bereczky Attila