Két válogatottunk hosszabbított szerződést

Madalina Zamfirescu és Anna Punyko is marad Debrecenben.

Az orosz válogatott Anna Punyko 2016-ban, a román nemzeti együttesben szereplő Madalina Zamfirescu 2017-ben szerződött a DVSC-hez, s most mindketten újabb egy-egy éves kontraktust írtak alá a klubbal.

– A szívembe zártam a várost, az országot, a csapatot, éppen ezért örülök, hogy itt folytathatom a pályafutásomat – mondta a szerződéskötés után Anna Punyko. – Fantasztikus szurkolótábora van a klubnak, nagy élmény itt kézilabdázni. A magyar nyelv nem egyszerű, de vannak különóráink, így egyre jobban belejövök. Már szinte mindent megértek, csak megszólalni nehéz.
Az elmúlt nyáron érkezett Madalina Zamfirescu is szorgalmasan látogatja a magyar nyelvórákat, a csapattársak pedig sohasem szomorkodnak, ha Madi magyarul próbálja megértetni magát.

– Mindenképpen szerettem volna maradni, hiszen jól érzem magam a csapatnál – mondta a román válogatott légiós. – Meglepett a szurkolók szeretete, csodálatos miliője van a hazai meccseinknek. Jövőre együtt marad a jelenlegi csapat magja, érkezik erősítés is, így abban bízom, hogy komoly célokért küzdhetünk majd!

Ahogy Madalina Zamfirescu is említette, az idei keret jelentős része együtt marad. Velük szeretne a klubvezetés minőségi játékosok szerződtetésével felépíteni egy olyan csapatot, amely versenyben lehet az európai kupaszereplésért. A DVSC jövő évi keretével kapcsolatban néhány héten belül lezárulnak a tárgyalások, amelyekről tájékoztatjuk szurkolóinkat.