Nem a vereség a legfájóbb!

Csak a meccs elején vezettünk a Kisvárda otthonában, az első félidő derekától a vendéglátók uralták a meccset, de nem a vereség, hanem annak mikéntje a legfájóbb!

„A védekezés dönthet” – írtuk a meccs felvezetésében, s így is lett. Az edzőváltás után felszabadultan, bizonyítási vágytól fűtött Kisvárda sokat ütközve, harcosan kézilabdázott, nálunk ugyanez csak nyomokban volt felfedezhető.
Pedig jól kezdődött, 2–0-ra és 4–3-ra még vezettünk, de hamar fordult minden. Gyengén védekeztünk, támadásban rengeteg technikai hibát vétettünk, míg a várdaiaknál több remek egyéni teljesítmény is akadt. Ezzel együtt többször is megvolt a sansz a visszakapaszkodásra, de a kulcsmomentumokban mindig hibáztunk, a végére pedig a maradék hit is elfogyott.
Kikaptunk, de nem a vereség a legfájóbb.

Jogosan szólt a lányokat Kisvárdára is elkísérő debreceni szurkolók kritikus kórusa. De a produkció nem csak a szurkolóknál verte ki a biztosítékot. Hisszük, hogy a csapat ennél többet tud, de ennek a pályán is ki kellene derülnie!

KISVÁRDA MASTER GOOD SE–DVSC-TVP 29– 23 (14–12)
Kisvárda, 1300 néző. Vezette: Bonifert, Oláh V.
KISVÁRDA: Dzsukeva – ORBÁN ADRIENN 3, TRISCSUK 8, Hakunova 3, Milanovic-Litre 2, RADOJEVICS 5 (2), ROCHA 5 Csere: TRIFFA (kapus), Szabó V. 2, Dmitrovics 1, Mihovics, Karacs, Umanec, Marincsák Megbízott edző: Dévényi János
DVSC: Horváth-Pásztor – Varsányi, Punyko 5, Grigel 2, Palsdottír 1, DESZPOTOVICS 7, Vantara-Kelemen 3. Csere: Lajtos (kapus), Tóvizi 1, Hajduch 1, Sirián, Jezsikava, Csáki V. 3 (3). Edző: Vida Gergő
Az eredmény alakulása. 9. perc: 3–4. 15. p.: 7–4. 19. p.: 9–5. 22. p.: 11–7. 26. p.: 11–10. 35. p.: 18–14. 43. p.: 20–18. 47. p.: 24–19. 51. p.: 24–21. 55. p.: 27–21
Kiállítások: 10, ill. 8 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 3/3
MESTERSMÉRLEG
Dévényi János: – A külső körülmények zavarták a felkészülésünket, de a lányok nagyszerű mentalitásának köszönhetően sikerült megszereznünk az első győzelmünket 2018-ban.
Vida Gergő: – Megérdemelten nyert a Kisvárda. Bejött, amit a meccs előtt gondoltunk, az a csapat nyer, amelyik jobban védekezik és jobb lesz a kapusteljesítménye. Így történt…

Varsányi Nóra
szélső

Mezszám: #6


Születési idő: 1991.10.03.


Becenév: Nyüzi

Anna Punko
átlövő

Mezszám: #10


Születési idő: 1989.03.27.


Becenév: Punya

Tóvizi Petra
beálló

Mezszám: #13


Születési idő: 1999.03.15.


Becenév: Petra

Triffa Ágnes
kapus

Mezszám: #16


Születési idő: 1987.01.18.


Becenév: Tréfi

Vantara-Kelemen Éva
szélső

Mezszám: #17


Születési idő: 1987.12.27.


Becenév: Vica

Bordás Réka
beálló

Mezszám: #18


Születési idő: 1997.08.26.


Becenév: Baba

Bulath Anita
átlövő

Mezszám: #20


Születési idő: 1983.09.20.


Becenév: Buli

Madalina Zamfirescu
irányító

Mezszám: #31


Születési idő: 1994.10.31.


Becenév: Mada

Kovács Anna
átlövő

Mezszám: #33


Születési idő: 1991.10.21.


Becenév: Anna

Lotte Grigel
irányító

Mezszám: #34


Születési idő: 1991.04.05.


Becenév: Lora

Szabó Panna
szélső

Mezszám: #47


Születési idő: 1998.06.16.


Becenév: Panna

Borgyos Panna
irányító

Mezszám: #49


Születési idő: 2000.11.07.


Becenév: Borgyi

Szabó Dóra
kapus

Mezszám: #61


Születési idő: 2000.04.27.


Becenév: Dorci

Arany Rebeka
szélső

Mezszám: #72


Születési idő: 2000.10.03.


Becenév: Rebi

Jelena Despotovic
átlövő

Mezszám: #80


Születési idő: 1994.04.30.


Becenév: Jeca

Oguntoye Viktória
kapus

Mezszám: #90


Születési idő: 1990.12.24.


Becenév: Ogu