Szerdán a Vasas ellen folytatjuk!

 Az újonc angyalföldi csapat ellen debütál NB I-es edzőként Vida Gergő. a mérkőzés 18 órakor kezdődik a Hódosban!

A Ferencváros elleni remek helytállás után, szerdán újabb feladat vár a DVSC-TVP együttesére, a Vasas látogat Debrecenbe. Ha a Fradi elleni találkozó felvezetésében az írtuk, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, a piros-kékek látogatása előtt azt lenne álszerénység állítani, hogy nem a Loki a favorit. Persze ez nem jelenti azt, hogy lebecsülnék a lányok az ellenfelet, az angyalföldiek elleni összecsapás kapcsán ez lenne a legnagyobb hiba, amit elkövethetnénk. A Vasasnak ugyanis nincsenek magasan jegyzett sztárjátékosai – a házi góllövőlistát vezető egykori válogatott Herr Anita november eleje óta nem lépett pályára –, ám roppant egységes, az utolsó leheletéig küzdő együttesről van szó, amely ráadásul egyre inkább felveszi az első osztály ritmusát.

Ennek jeleként vasárnap megszerezték a klub újkori NB I-es történetének első győzelmét a Békéscsaba ellen. A 28–24-es siker kulcsfigurája pedig egy olyan ifjú hölgy volt, aki január végén lesz hivatalosan nagykorú. A kiesési rangadó tíz gólt szerző Kuczora Csenge mellett a fiatal csapat küzdőszelleme volt a siker kulcsa, s abban biztosak lehetünk, hogy a Hódosban sem adja majd olcsón a bőrét a fővárosi együttes.

A DVSC-nél Vida Gergő hétfőn délelőtt egy rövid megbeszélés után először vezényelt gyakorlást vezetőedzőként, s a Tone Tiselj búcsúmeccsén remekül teljesítő lányok nagy kedvvel végezték a gyakorlatokat. A Fradi elleni mérkőzést betegsége miatt kihagyó Tóvizi Petra még nem teljesen egészséges, így valószínűleg a szerdai meccsen sem lép pályára

– Pozitívan várjuk az újonc elleni mérkőzést, hiszen jó meccset játszottunk a Ferencváros otthonában – mondta az Elek Gyula Arénában remekül védő Horváth-Pásztor Bettina. –  Szerdai ellenfelünk is nyert a hétvégén, így biztosan lelkesek lesznek az újonc fiataljai. Nálunk nagyon együtt van a csapat és bízom benne, hogy az egységnek is köszönhetően jó játékkal szerezzük meg a győzelmet!

A szerdán 18 órakor kezdődő mérkőzésre elővételben is lehet jegyet vásárolni szerdán 10 és 12 óra között a Hódosban található DVSC Kézilabda Irodában, illetve 14 és 16 óra között a csarnok hátsó, személyzeti portáján. A meccs előtt 17 órakor lesz pénztár- és kapunyitás.

A találkozó után búcsúzik el a debreceni szurkolóktól a csapatot két éven és egy hónapon át irányít szlovén szakvezető, Tone Tiselj!