Szünet után indult be a Lokomotív

Gyengére sikerült első harminc perc után végül magabiztosan nyert a DVSC SCHAEFFLER.

Csaknem megtelt a Hódos az újonc fellépésére, s mivel Mosonmagyaróvárról is érkezett több mint félszáz szurkoló remek hangulat várta a csapatokat.

Úgy indult, hogy akár habkönnyű meccs is lehet, hiszen hamar elhúztunk három góllal az ezer sebből vérző vendégektől. Ám az Óvár rendezte a sorokat, kihasználta hibáinkat, így előbb ledolgozta hátrányát, majd átvette a vezetést. Aztán 11–8-as Mosonmagyaróvár vezetésnél rendezte a sorokat a Loki, s az első félidő végén, illetve a második játékrész elején egy 7–0-s rohammal átvette a vezetést.

A folytatásban az egyre fáradó vendégcsapat ellen folyamatosan növelte előnyét a DVSC SCHAEFFELER, s hajrában lehetőséghez jutott mindenki, s fiatalok meg is töltötték tartalommal a nekik jutó játékperceket.

A mérkőzés utolsó perceiben is kitett magáért a két szurkolótábor, a csodás hangulat megkoronázásaként kölcsönösen elismerték egymás érdemeit, a győztesnek és a vesztesnek is szólt a vastaps.

DVSC SCHAEFFLER– EU-FIRE MOSONMAGYARÓVÁRI KC 28–18 (13–11)
Debrecen, 1300 néző. Vezette: Héjjas, Kránitz
DVSC: OGUNTOYE – Varsányi 2, Deszpotovics, Tóvizi 3, Zamfirescu, GRIGEL 5 (2), VANTARA-KELEMEN 6. Csere: Szabó D. (kapus), KOVÁCS ANNA 6, Bulath 1, Bordás 2, ARANY 2, Szabó P., Borgyos 1. Edző: Pal Oldrup Jensen
MOSONMAGYARÓVÁR: Gubíková – Kovacsicz 2, GYIMESI 4, Horváth B. 1, VUKCSEVICS 3, Farkas V. 3, Bízik R. 2 (2). Csere: Scholtz (kapus), Bardi, Márczy, Domokos 1, Hajtai, Bízik B. 2, Szalai Zs. Edző: Bognár Róbert

Az eredmény alakulása. 7. perc: 5–2. 10. p.: 5–6. 19. p.: 7–9. 22. p.: 8–11. 25. p.: 11–11. 36.p.: 17–12. 46.p.: 23–16. 49.p.: 25–17.
Kiállítások: 2, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/2.

MESTERMÉRLEG
Pal Oldrup Jensen: – Tudtam, hogy a Mosonmagyaróvár jó csapat, védekezésben kellett taktikát váltanunk a mérkőzés közben, hogy át tudjuk venni az irányítást, a második félidőben ez sikerült is.
Bognár Róbert: – Megérdemelten győzött a Debrecen. Nem szeretnék panaszkodni, de meglátszott, hogy két alapemberem is hiányzott. Az első félidőben rendbe volt minden, a második félidőre elfáradtunk, de haladunk tovább a megkezdett úton.