Kategória Archívum: Beharangozó

Ami biztos: jó meccs lesz pénteken!

No meg az is, hogy a Loki játékosai visszavágásra készülnek. Két héttel ezelőtt, a szezon egyik legjobb meccsét játszotta a DVSC-TVP-Aquaticum Siófokon, s bár megszakadt a csapat győzelmi sorozata, az egyértelmű volt, hogy a debreceni lányok rengeteget fe

Tovább

Vasárnapi csabai túra

Keleti rangadó újratöltve, azaz vasárnap 18 órakor Békéscsaba-DVSC-TVP-Aquaticum. Ugyan Siófokon megszakadt a debreceni lányok győzelmi sorozta, ám a Balaton-parti városban elvesztett mérkőzés azon ritka vereségek közé tartozik, amely megerősíthet egy csa

Tovább

Siófokon folytatnánk!

Hatos győzelmi sorozattal a háta mögött utazik a Balaton-parti városba pénteken a DVSC-TVP-Aquaticum. A cél persze a a széria folytatása, a hetedik siker. Az egyértelmű, hogy a Siófok KC a középmezőny legerősebb együttese, s a Loki pénteki ellenfelét a rá

Tovább

Ma hattól játszunk az olaszok ellen

Ma este a magyar-olasz kézilabda liga keretében a jövő reménységeire épülő olasz csapat ellen játszik a Hódosban a DVSC-TVP-Aquaticum. A többnyire olasz felnőtt válogatottakból áll ESERCITO FIGH FUTURA néven szereplő csapat decemberben már pályára lépett

Tovább

Pénteken sem tét nélkül

Az alapszakasz utolsó meccsét játssza pénteken 18 órakor a Hódosban a DVSC-TVP-Aquaticum, az ellenfél az ősi rivális, Békéscsaba. Hiba lenne kihagyni! Az már eldőlt, hogy mindkét csapat ott lesz a rájátszás középházában, azaz a pénteki kívül még két Loki-

Tovább

Kedden MK-meccs Győrben

Nem sok pihenő jutott a Loki játékosainak, kedden 18 órakor a BL-győztes Győr otthonában játszik Magyar Kupa negyeddöntőt a csapat. Azt mindenképpen megjegyezhetjük, hogy nem a Magyar Kupa a sporttörténelem legigazságosabb sorozata. A DVSC például a negye

Tovább

Pénteken jön a Siófok!

Két győzelem után a hangulat érthetően jó, a betegek meggyógyultak, a csapat várja a Siófok elleni csatát, amely pénteken, 18 órakor kezdődik. Az MTK-Budapest és a Szeged legyőzése önbizalom növelőnek is jó volt, ráadásul a Tisza-parti meccsen a Loki legy

Tovább

Nincs mese, győzni kell!

Szombaton, Szegeden lép pályára a DVSC-TVP-Aquaticum. Az újonc ellen egy dolgot semmiképpen sem szabad megtenni, lebecsülni az ellenfelet. Ezt a debreceni lányok is pontosan tudják. Mert az eddig egy pontot szerző rivális ellen egyértelműen csak a győzele

Tovább

Pénteken kezdődik a végjáték

Február 6-án, 18 órakor az MTK-Budapest ellen játszik a Hódosban a DVSC-TVP-Aquaticum. Ezzel a mérkőzéssel kezdődik meg az alapszakasz hajrája, az utolsó öt forduló, amely mindenről dönt. A fővárosiak remek sorozatot tudhatnak maguk mögött, a legutóbbi né

Tovább

Ezt a meccset élvezni kell!

Szerdán 18 órakor a BL-győztes otthonában lép pályára a Loki. A debreceni lányoknak ez lesz az első meccse az új Audi-arénában, az ellenfél a világ legjobb csapat lesz, veszíteni való pedig nincs. A Győri Audi ETO ellen minden gólnak, minden szép megoldás

Tovább