Kategória Archívum: DVSC

Köstner Vilmos irányítja a DVSC SCHAEFFLERT-t

A DVSC Kézilabda Kft. közös megegyezéssel szerződést bontott Pal Oldrup Jensennel, a norvég edző helyét Köstner Vilmos veszi át. Pal Oldrup Jensen 2018 nyarán állt munkába Debrecenben, irányításával a csapat kilenc forduló után a nyolcadik helyen áll a ba

Tovább

Elgondolkodtató vereség

Nyerhető meccset vesztettünk el Fehérváron. A már-már megszokott horror kezdés után (4–1) a hazaiaknak rendeztük a sorokat, s a vezetést is átvettük. Sőt, 10–11-nél emberelőnybe kerültünk, ám mire lejárt Zsilinszkajtye büntetése, már a Fehérvár vezetett,

Tovább

Közel voltunk, mégsem sikerült

A katasztrofális kezdés ellenére reális esély volt a továbbjutásra, mégis elbotlottunk a küszöbben. Szabó Dóra remek produkciójának viszont okkal örülhetünk. Amikor Tóvizi Petra góljával 1–0-ra vezettünk senki nem gondolta volna, hogy az első félidő derek

Tovább

Jeca visszatért!

Újra a DVSC-TVP játékosa Jelena Deszpotovics. A montenegrói átlövő idén nyáron igazolt a szlovén Krim Ljubljana csapatához, ám felbontotta szerződését a BL-ben szereplő együttessel. Jeca mindig pályafutása egyik legfontosabb állomásaként tekintett Debrece

Tovább

CSOPORTOS BELÉPŐK A GYŐR ELLENI MECCSRE

Iskolás csoportok, kézilabda csapatok kedvezményesen, csoportos jeggyel nézhetik meg a DVSC-TVP–Győri Audi ETO KC meccset.  Szeptember 28-án, szerdán 18 órakor rendezik meg a DVSC-TVP–Győri Audi ETO KC női NB I-es mérkőzést, amelyet a DVSC Kézilabda Kft.

Tovább

Petra VB blogja

A magyar ifjúsági válogatott három győzelemmel kezdte a világbajnokságot, a DVSC-TVP játékosa Tóvizi Petra minden mérkőzésen pályára lépett és a Kongói DK-nak öt gólt is lőtt. Az alábbiakban A DVSC-TVP beállósának blogját olvashatják „Örülök, hogy eddig s

Tovább

Francia vagy portugál csapat ellen kezdünk

Nantes Loire Atlantique (francia) – HB/Alavarium (portugál) párharc győztesével játszik a DVSC-TVP az EHF Kupa második selejtezőkörében. A keddi bécsi sorsoláson a második selejtezőkör utolsó párjában húzták ki a DVSC-TVP nevét, csapatunk a Nantes L

Tovább
Varsányi Nóra
szélső

Mezszám: #6


Születési idő: 1991.10.03.


Becenév: Nyüzi

Anna Punko
átlövő

Mezszám: #10


Születési idő: 1989.03.27.


Becenév: Punya

Tóvizi Petra
beálló

Mezszám: #13


Születési idő: 1999.03.15.


Becenév: Petra

Triffa Ágnes
kapus

Mezszám: #16


Születési idő: 1987.01.18.


Becenév: Tréfi

Vantara-Kelemen Éva
szélső

Mezszám: #17


Születési idő: 1987.12.27.


Becenév: Vica

Bordás Réka
beálló

Mezszám: #18


Születési idő: 1997.08.26.


Becenév: Baba

Bulath Anita
átlövő

Mezszám: #20


Születési idő: 1983.09.20.


Becenév: Buli

Madalina Zamfirescu
irányító

Mezszám: #31


Születési idő: 1994.10.31.


Becenév: Mada

Kovács Anna
átlövő

Mezszám: #33


Születési idő: 1991.10.21.


Becenév: Anna

Lotte Grigel
irányító

Mezszám: #34


Születési idő: 1991.04.05.


Becenév: Lora

Szabó Panna
szélső

Mezszám: #47


Születési idő: 1998.06.16.


Becenév: Panna

Borgyos Panna
irányító

Mezszám: #49


Születési idő: 2000.11.07.


Becenév: Borgyi

Szabó Dóra
kapus

Mezszám: #61


Születési idő: 2000.04.27.


Becenév: Dorci

Arany Rebeka
szélső

Mezszám: #72


Születési idő: 2000.10.03.


Becenév: Rebi

Jelena Despotovic
átlövő

Mezszám: #80


Születési idő: 1994.04.30.


Becenév: Jeca

Oguntoye Viktória
kapus

Mezszám: #90


Születési idő: 1990.12.24.


Becenév: Ogu