Kategória Archívum: Kiemelt

Meghalt Sándor Csabáné Sipos Éva

Hosszan tartó súlyos betegség után szerdán hajnalban meghalt a DVSC kétszeres EHF Kupa-győztes jobbszélsője, Sándor Csabáné Sipos Éva. Augusztus 13-án lett volna 45 éves… Amikor két éve nyáron, a zánkai teraszon ültünk, akkor biztos voltam benne, hogy ezt

Tovább

Búcsúzik a TVP: Váltás öt év után

Öt esztendő után válnak el a DVSC Kézilabda Kft. és a TVP útjai. A közös időszak alatt hatalmas utat tett meg a csapat. A TVP a legnehezebb időszakban állt a debreceni női kézilabda mellé. A csapat éppen történetének egyik legrosszabb szezonján volt túl,

Tovább

Frissebben mozgott a csapat

Az Eger elleni magabiztos, 16 gólos győzelemmel mutatkozott be hazai pályán az új szezonra készülő DVSC. A múlt heti, Nagybánya elleni mérkőzésekhez képest jóval frissebben, dinamikusabban kézilabdázott a debreceni csapat. Ennek eredményeként több volt a

Tovább

Szerda: első hazai edzőmeccs!

Az Eger elleni, 18 órakor kezdődő felkészülési mérkőzésen mutatkozik be közönségének a nyáron átalakult Loki. Túl három hét kőkemény felkészülésen, két nagybányai edzőmeccsen egy hét balmazújvárosi edzőtáborozáson hazai közönség előtt is megmutatja magát

Tovább

Túl a legkeményebb napokon

Az eddig eltelt időszakban a fizikai felkészítésen volt a hangsúly. Pal Oldrup Jensen elégedett a lányok hozzáállásával. Fotó: Facebook – CS Minaur Baia Mare A balmazújvárosi edzőtábor után kemény munkából utazott Nagybányára a csapat. Az első talál

Tovább

Döntetlen a második meccsen

A keddi győzelem után szerda délelőtt 22– 22-es döntetlent játszott Nagybányán a DVSC. A felkészülés jelen időszakának megfelelő teljesítményt nyújtott a csapat. A lányok fáradtan mozogtak, a védekezés rendben volt – ezt a kapott gólok száma is alátámaszt

Tovább

Győzelem az első edzőmeccsen

A Nagybánya otthonában debütált az új szezonban a Loki, s a csapat jó első félidei teljesítményének köszönhetően győztesen hagyhatta el a pályát. A hazaiak kérésére nézők nélkül lejátszott találkozón jól kezdett a DVSC, a román első osztályú együttes nem

Tovább

Nagybányán lép pályára a DVSC

A balmazújvárosi edzőtábor után hétfőn hazai környezetben folytatta a munkát a Loki, majd kedden reggel Nagybányára utazik a csapat. Hétfőn délelőtt futó, délután labdás edzéssel folytatódott a felkészülés Debrecenben. A lányok azonban nem sok időt tölten

Tovább

A kézilabda hazatért!

A magyar válogatott mellett Debrecen is jelesre vizsgázott a szombaton véget érő junior kézilabda-világbajnokságon. A magunk mögött hagyott két hét kifogástalan hangulata, világszínvonalú szervezőmunkája és az eseményt övező, minden előzetes várakozást fe

Tovább

Lassan elhiszi, hogy világbajnok!

A nyaralni induló Tóvizi Petrával a „bolond” csapatról, a népszerűségről, a kihívásokról és a Lokiról is beszélgettünk. Fotó: Kovács Anikó – A világbajnokság után kaptál egy hét pihenőt. Miként töltöd el? – Éppen a repülőtéren vagyok, a családommal elutaz

Tovább