Kategória Archívum: Kiemelt

Sopi új szerepkörben

Sérülése miatt tavasszal már nagyon sokszor hiányzott a Lokiból Sopronyi Anett. Készült a visszatérésre, s úgy tűnt elfelejtheti a porckorongsérvet. Ám a kontrollvizsgálatok sajnos nem ezt igazolták… Sopi elkezdte az alapozást, ott volt Balmazújvárosban,

Tovább

Megszorongattuk a bajnokot

A legutóbbi szezon aranyérmese, a Fradi volt a DVSC második ellenfele, s szerda délután alaposan megszorongattuk a bajnokot a Hódosban. Fülledt meleg várta a csarnokban a csapatokat, a lelátón pedig legalább háromszázan ültek. Mindkét edző sokat forgatta

Tovább

Győzelem az első edzőmeccsen

A Békéscsaba otthonában játszotta első felkészülési mérkőzését a Loki. A hazaiak jobban kezdtek, de már az félidőben is nálunk volt az előny, a folytatásban pedig tovább nőtt a különbség. „Az elején nagyon érződött, hogy az ellenfél összeszokott, mi pedig

Tovább

NBI sorsolás: Az MTK-val kezdünk itthon

Sorosoltak az NBI alapszakaszára. Szeptember 2-án, szerdán az MTK-val kezdünk itthon. A második körben váci, a harmadikban népligeti túra vár a lányokra, aztán jön a Dunaújváros, majd megyünk Fehérvárra. A pontos időpontokról a csapatokkal való egyeztetés

Tovább

Nyugodj békében Komcsi!

A kézilabdapályán nőttél fel, a csapattal együtt. Azzal a csapattal, amit a szüleid alkottak, hoztak létre a semmiből. Hol is gyermekeskedhetett volna Komáromi Ákos és Komáromi Ákosné, Éva néni fia? A lányok imádták a köztük rohangászó, fékezhetetlen kis

Tovább

Új bajnoki rendszer – mi ezt támogattuk

A 2015/16-os szezontól új rendszerben rendezik a női NB I-es bajnokságot. A 12 csapat 22 fordulós alapszakaszt játszik. Ezután az 1-8. helyezettek egyenes kieséses, kuparendszerű rájátszásban folytatják, 1-8, 2-7, 3-6, 4-5 párosításban. A továbbjutásról k

Tovább

Az Év Legjobbja: ilyen szezonra várt!

Karnik Szabina végre felhőtlenül mosolyoghatott. Annyi megpróbáltatás, térdműtétek sora után összejött egy szezon komolyabb sérülés nélkül. Szacsa pedig élt a lehetőséggel, sokszor vitte a hátán a csapatot, támadásban és védekezésben is remekelt. Ezért is

Tovább

Csoda volt, csoda lesz!

Aki átélte 20 évvel ezelőtt, azért volt itt. Aki nem láthatta élőben a DVSC első kupagyőztes csapatát azért jött el. A DVSC jelenlegi játékosai pedig egy szép győzelemmel tisztelegtek a nagy elődök teljesítménye előtt. „KÖSZÖNJÜK, HOGY 20 ÉVE ELHOZTÁTOK A

Tovább

Ünnepeljünk együtt pénteken!

A DVSC kézilabdacsapatának múltja, jelene és jövője is jelen lesz pénteken a Hódosban. Kár lenne kihagyni az ünnepet! Május 22-én, pénteken lép pályára utoljára a DVSC-TVP-Aquaticum együttese a 2014/15-ös szezonban. A délután hatkor kezdődő Békéscsaba ell

Tovább