Kategória Archívum: Klub

A fiataloknak sem termett babér

A juniorok simán, az ifik nagy csatában kaptak ki az MTK otthonában. A juniorok mérkőzése sajnos nagyon hamar eldőlt, a második félidőben már csak a hazaiak győzelmének aránya volt kérdéses. Az ifjúságiak a 48. percben még 22–20-ra vezettek, az MTK azonba

Tovább

Az első kihívás

Az újesztendő harmadik napján máris mérkőzés vár a DVSC-TVP csapatára, az MTK Budapest otthonában lépnek pályára Kudor Kittiék. Ha elsőre egy szeptemberi emlék ugrik be, akár azt is gondolhatnánk, hogy könnyed kirándulásra készül vasárnap a Loki, hiszen a

Tovább

Ünnepek munkával

Rövid karácsonyi pihenő után napok óta edzésben a DVSC-TVP. A csapat Szilveszter napján, és január elsején is gyakorol majd, hiszen nyakunkon a vasárnapi, MTK elleni bajnoki.   December 26-án, amikor a magyar családok még a halászlé, töltött káposzta, bej

Tovább

Győzelemmel zártunk Zilahon

A Békéscsaba ellen 26-22-re nyert szombat délelőtt a DVSC-TVP, és ezzel második helyen végzett a CIS Kupán. Magyar idő szerint reggel kilenckor lépett pályára a zilahi felkészülési torna zárónapján a két magyar együttes, így az első félidei hibákat betudh

Tovább

Vereség a házigazdától

Nem játszott jól a csapat a Zilah ellen, vereség lett a vége. A nap második mérkőzésén – talán ez elmúlt időszak nagy terhelésétől is – fáradtan mozgott a csapat, s ez rányomta a bélyegét a produkcióra. Szombaton délelőtt a Békéscsaba lesz a DVSC-TVP elle

Tovább

Elutazott Zilahra a csapat

Pénteken és szombaton négycsapatos nemzetközi tornán vesz részt a DVSC-TVP. A HC Zalauval hosszú ideje remek kapcsolatot ápol klubunk, így nem meglepő, hogy a Loki is ott van a  CIS Kupa mezőnyében. a legendás Gheorghe Tadici által irányított hazai együtt

Tovább

Kemény napok Nánáson

Szombat óta Hajdúnánáson edzőtáborozik a DVSC-TVP, s kijelenthetjük, nem unatkoznak a játékosok. Kőkemény munka folyik, hiszen ezekben a napokban Tone Tiselj és Márián Blanka munkáját egy Szlovéniából érkezett erőnléti edző is segíti, az ő ténykedése pedi

Tovább

Kedden a Békéscsabát fogadjuk

Újabb edzőmérkőzést játszik a DVSC-TVP, december 8-án, 17 órakor a Békéscsaba lesz az ellenfél. A múlt héten kinevezett vezetőedző, Tone Tiselj számára fontos, hogy mérkőzéskörülmények között is minél jobban megismerje játékosait. Ennek a folyamatnak lesz

Tovább