Kategória Archívum: Klub

A Közönségdíjas: Pamacs és a bravúrok

Interjú a DVSC-TV-Aquaticum 2014/15-ös szezonbeli közönségdíjasával, Horváth-Pásztor Bettinával. Időnként közbeszól: Pamacs, egyéves, korának megfelelően még hebrencs bolognese „típusú” eb. – Meglepődtél a szurkolók döntésén? – Egy kicsit igen

Tovább

Így alakul át a keret

Három új játékos érkezik a nyáron, hárman a saját utánpótlásunkból kerülnek fel, s akadnak távozók is. Mint arról már korábban beszámoltunk három játékos érkezik a nyáron. A DVSC-ben folytatja pályafutását az orosz válogatott kerettag irányító-átlövő Mari

Tovább

Ünnepeljünk együtt pénteken!

A DVSC kézilabdacsapatának múltja, jelene és jövője is jelen lesz pénteken a Hódosban. Kár lenne kihagyni az ünnepet! Május 22-én, pénteken lép pályára utoljára a DVSC-TVP-Aquaticum együttese a 2014/15-ös szezonban. A délután hatkor kezdődő Békéscsaba ell

Tovább

Bronzos lányok

Három napig harcoltak Kecskeméten, s végül célba értek. Gratulálunk az Országos Serdülő Bajnokságon bronzérmet szerző debreceni lányoknak, büszkék vagyunk rájuk! Az OSB-n harmadik helyen végzett DVSC-TVP-Aquqticum Felső sor (balról) Szabó Dóra, Bognár Ann

Tovább

Szavazhatnak az Év Játékosára!

Szurkolóink bevonásvonásával választjuk meg az Év Játékosát. Szavazni a csapat Facebook oldalán lehet. Az oldalon megtalálják minden játékos fényképét, s ha „lájkolják” a képet akkor az adott játékosra szavaznak. Fontos tudnivaló, hogy csak az oldal kedve

Tovább

Győzelem a Michalovce ellen

A szlovákiai Nagymihályon játszott edzőmeccset a DVSC-TVP-Aquaticum. A szlovák bajnok IUVENTA Michalovce ellen 33-29-re nyert Varga József együttese, a mérkőzés jól szolgálta a rájátszás hátralevő két találkozójára való felkészülést. – Mindenki játé

Tovább

NBI Ifi: nyolcadik helyen zártunk

Vereséggel fejezte be szereplését a Loki ifjúsági csapata. Az esélyesebb Mosonmagyaróvár ellen gyenge első félidő után nagyot hajráztak a Loki fiataljai, de csak felzárkózni tudtak. Az már az utolsó mérkőzése előtt eldőlt, hogy a csapat a nyolcadik helyen

Tovább

Nem a mi napunk volt

Sok hibával játszottunk, de még így is volt esélyünk a pontszerzésre. Míg két hete Siófokon magas színvonalú, látványos meccset játszott a két csapat, ezúttal a hibák voltak túlsúlyban. A vendégek voltak valamivel magabiztosabbak, így szinte végig vezette

Tovább

20 éve nyert EHF Kupát a DVSC

Nick Hornbytól plagizálva, a debreceni kézilabda szurkolók számára ez volt minden idők legnagyobb pillanata. 1995, május 7., Gjövik. Hosszú volt az út a lillehammeri téli olimpián jéghoki csarnokként funkcionáló gjöviki arénáig. Az előző évben a dán Vibor

Tovább

Loki-ünnep Csabán

Több mint száz debreceni szurkoló és a csapat ünnepel Békéscsabán, van okuk, hét góllal nyert a DVSC-TVP-Aquaticum. Üresen maradt a hazai szurkolók szektora, így a csarnokban egyértelmű volt a több mint száz Loki-szurkoló hangerő fölénye. A lányok remek j

Tovább
Varsányi Nóra
szélső

Mezszám: #6


Születési idő: 1991.10.03.


Becenév: Nyüzi

Anna Punko
átlövő

Mezszám: #10


Születési idő: 1989.03.27.


Becenév: Punya

Tóvizi Petra
beálló

Mezszám: #13


Születési idő: 1999.03.15.


Becenév: Petra

Triffa Ágnes
kapus

Mezszám: #16


Születési idő: 1987.01.18.


Becenév: Tréfi

Vantara-Kelemen Éva
szélső

Mezszám: #17


Születési idő: 1987.12.27.


Becenév: Vica

Bordás Réka
beálló

Mezszám: #18


Születési idő: 1997.08.26.


Becenév: Baba

Bulath Anita
átlövő

Mezszám: #20


Születési idő: 1983.09.20.


Becenév: Buli

Madalina Zamfirescu
irányító

Mezszám: #31


Születési idő: 1994.10.31.


Becenév: Mada

Kovács Anna
átlövő

Mezszám: #33


Születési idő: 1991.10.21.


Becenév: Anna

Lotte Grigel
irányító

Mezszám: #34


Születési idő: 1991.04.05.


Becenév: Lora

Szabó Panna
szélső

Mezszám: #47


Születési idő: 1998.06.16.


Becenév: Panna

Borgyos Panna
irányító

Mezszám: #49


Születési idő: 2000.11.07.


Becenév: Borgyi

Szabó Dóra
kapus

Mezszám: #61


Születési idő: 2000.04.27.


Becenév: Dorci

Arany Rebeka
szélső

Mezszám: #72


Születési idő: 2000.10.03.


Becenév: Rebi

Jelena Despotovic
átlövő

Mezszám: #80


Születési idő: 1994.04.30.


Becenév: Jeca

Oguntoye Viktória
kapus

Mezszám: #90


Születési idő: 1990.12.24.


Becenév: Ogu