Kategória Archívum: Tudósítás

Nekünk nyolc!!!!! – FRISSÍTVE

A cél teljesítve, a Mosonmagyaróvár elleni győzelemmel bejutott a nyolc közé a DVSC-TVP-Aqauticum! A meccs elején egy-két góllal rendre a hazaiak vezettek, aztán 6-4 után jött egy sikeres Loki-roham, s már nálunk volt az előny (6-7). Fordult a kocka, s a

Tovább

Micsoda este!

Eksztázisban a csapat, eksztázisban a lelátó, ez kellett a Siófok legyőzéséhez. Őszinte kis első félidőt produkáltak a csapatok, azaz kevés védekezés, rengeteg hiba a támadásokban, sok gól. A 12. percben még nagyon jól nézett ki az eredményjelző, 9–7-re v

Tovább

Újabb lépés a cél felé!

Erőt sugárzó produkcióval szerzett újabb két pontot a Loki. Kicsit aggódtunk, hiszen Bobana Klikovac kézsérülése mellett a héten egy vírus tizedelte a csapatot, Szilágyi Ági, Sopronyi Anett, Kudor Kitti, Siska Pálma, Bárány Kriszti és Marincsák Niki hagyo

Tovább

Megtettük az első lépést

Minden szinten felülmúltuk az MTK-t. A jó kezdés tovább javította az amúgy is remek lelátói hangulatot, s a folytatásban sem akadt meg a gépezet, így hamar kilátástalan helyzetbe kerültek a vendégek. Betti jól védett, a védekezés precíz és kőkemény volt,

Tovább

Vereség, de mennyire más

Győrben érvényesült a papírforma, fölényesen nyert a BL-győztes, mégis más volt ez a vereség, mint a múlt pénteki. A Fradi elleni súlyos hazai vereség után kicsit féltettük a lányokat a győri meccstől, ám ezúttal a jobbik arcát mutatta a csapat. A meccs e

Tovább

Ez nagyon fájt!

Az elején vezettünk, aztán nagy zakóba szaladtunk bele. Fantasztikus hangulatban kezdődött, s nem is rosszul, hiszen 1-0-ra és 2-1-re vezettünk. Több örömre azonban nem nagyon volt okunk, a Fradi minden hibánkat kihasználtra, a zöld-fehéreknél többen is r

Tovább

Majdnem csoda!

Parádés első félidő után nem sikerült a bravúr. Ijesztő kezdés (0-3) után egészen elképesztő produkcióval rukkolt ki Érden a Loki. Bár beragadt a csapat hamar sikerült fordítani, s a hazaiak jobbára csak futottak az eredmény után. A harminc perc lejártako

Tovább

Az elejét rontottuk el

Rettentő kezdés után talpra állt a csapat, de már nem tudtuk utolérni a Kohászt. Rettenetes. Ez az egy szó mindent elárul a kezdésünkről. Nem tudtunk mit kezdeni az újvárosaik nyitott védekezésével, ezért sok volt az eladott labda, ebből könnyű gólokat ka

Tovább

Diadalmas évkezdet!

Ahogy sejtettük a kapusteljesítmény döntött az FKC meccsen. A javunkra! Ne legyünk igazságtalanok, hiszen Horváth-Pásztor Bettina parádés produkciójához kellett a szezon legjobb védekezése. Fantasztikusan zárt a debreceni fal, nehezen találták a rést a ve

Tovább