Kategória Archívum: Utánpótlás

Utánpótlás: rajt két győzelemmel

A DVSC SCHAEFFLER serdülő és ifjúsági csapat is idegenbeli sikerrel kezdte meg szereplését az I. osztályú bajnokságban. A serdülők szombaton léptek pályára a Kézilabda Sportakadémia Budapest otthonában, s a kezdeti megilletődöttség után Török Lilly és Haj

Tovább

Utánpótlás: bemutatkozik az ifi I.

Az elmúlt szezonban Final Four-ig jutó debreceni ificsapatot az új bajnokságban is Győrvári Viktor irányítja. Az ifjúsági korú játékosok közül többen is a felnőtt kerettel gyakoroltak a nyár nagy részében, de a bajnokságban legtöbbjükre számíthat a korosz

Tovább

Utánpótlás: bemutatkozik a serdülő I.

A DVSC SCHAEFFLER első számú serdülő csapata Márián Blanka irányításával készül az I. osztályú serdülő bajnokság rajtjára. A keret alaposan átalakult a csapat jelentős része felkerült az ifjúságiakhoz, így új építkezésbe kezdett a legutóbbi szezonban még

Tovább

Utánpótlás: közeleg a bajnoki rajt

Hat utánpótláscsapatunk indul az országos utánpótlás bajnoki rendszer valamelyik osztályában. A legkorábban az I. osztályú ifjúsági, illetve serdülő bajnokságban rajtoló csapataink kezdik el a szezont. A serdülők, akiket ebben a szezonban Márián Blanka ir

Tovább

Ifi vb: ezüst lett a vége!

A magyar válogatott elveszette Oroszországgal szemben az U18-as vb döntőjét, ám a csapat a lengyelországi tornán bebizonyította, hogy sokra hivatott emberekből áll. Fotó: Facebook (MKSZ) Az első félidő derekáig fej-fej mellett haladtak a csapatok (a magya

Tovább

Lassan elhiszi, hogy világbajnok!

A nyaralni induló Tóvizi Petrával a „bolond” csapatról, a népszerűségről, a kihívásokról és a Lokiról is beszélgettünk. Fotó: Kovács Anikó – A világbajnokság után kaptál egy hét pihenőt. Miként töltöd el? – Éppen a repülőtéren vagyok, a családommal elutaz

Tovább

Debrecen: aranyváros!

Szó szerint felőrölte ellenfelét a magyar válogatott a junior világbajnokság döntőjében. A 28–22-es sikerrel történelmet írt a Tóvizi Petrát is soraiban tudó együttes. Hiába volt a csoportkörben a nyolcgólos magabiztos siker a döntő más műfaj. Ennek megfe

Tovább