Utánpótlás: oda a makulátlan mérleg

Két rangadón vannak túl a kiemelt bajnokságban szereplő utánpótlás csapataink. Az ifik és a serdülők is egy-egy pontot szereztek.

Fotó: Vámosi Róbert

Az MTK otthonában igazi flúgos futamot hozott az ifjúságiak meccse, melyen 35 lőtt góllal kapott ki a DVSXC-TVP. A debreceniek kezdtek jobban, s az első félidő derekáig vezettek Borgyos Pannáék. Aztán fordítottak a hazaiak, s a 77 gólt hozó meccsen végül magabiztosan diadalmaskodtak. A serdülők is jól kezdtek, ám az MTK ezen a meccsen is átvette a kezdeményezést, s szerzett két pontot.

Hatalmas csatát hoztak a Vasas elleni hazai mérkőzések. Az angyalföldiek ifi csapatában pályára léptek az NB I-ben is számításba vette kézilabdázók, s vezérletükkel az első félidő végén négy góllal vezetett a Vasas. Szünet után nagyon bekezdett a Loki, s Szabó Dóra góljával a vezetést is átvette a debreceni csapat. A hajrában mindkét fél megszerezhette volna a győzelmet, ám végül megosztoztak a pontokon a csapatok. Hasonló izgalmakat tartogatott a serdülők összecsapása, ahol a

DVSC-TVP nagyon közel állt a sikerhez, ám ez a találkozó is döntetlennel zárult. Ezek után már nem hibátlan a DVSC ifjúsági csapata, ám a négyes döntőbe jutás nem forog veszélyben!

További fotók (Vámosi Róbert)

I. OSZTÁLYÚ SERDÜLŐ BAJNOKSÁG KELETI CSOPORT
MTK-BUDAPEST–DVSC-TVP 33–28 (16–13)
DVSC: DVSC: Burai K., Bágyi S. Mirkó A. (kapusok) – Drabik P. 2, Galsai D., Haja D. 3, Török L. 3, Sápi B. 11, Buzás P., Kórik V. 2, Petis P., 2, Eszenyi B. 2, Sápi G. 4, Petrovics A. 1. Edző Győrvári Viktor.

I. OSZTÁLYÚ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG KELETI CSOPORT
MTK-BUDAPEST–DVSC-TVP 42–35 (20–18)
DVSC: Szabó D., Kozma T. Virág K. (kapusok) – Poczetnyik L. 3, Takács E., Vámosi P. 2, Petrus M. 4, Kelemen G., Torma E. 4, Papik Zs. 1, Zelizi F. 5, Borgyos P. 11, Nemes N. 2, Kozma K. 2, Bíró P. Edző Győrvári Viktor.

I. OSZTÁLYÚ SERDÜLŐ BAJNOKSÁG KELETI CSOPORT
DVSC-TVP–VASAS 27–27 (12–14)
DVSC: Burai K., Bágyi S. Mirkó A. (kapusok) – Drabik P. 2, Haja D. 4, Török L. 2, Sápi B. 7, Buzás P., Kórik V., Petis P., Ofra Zs. 2, Eszenyi B. 6, Sápi G. 2, Petrovics A. 2. Edző Győrvári Viktor.

I . OSZTÁLYÚ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG KELETI CSOPORT
DVSC-TVP–VASAS 31–31 (16–20)
DVSC: Szabó D. 1, Molnár N. (kapusok) – Poczetnyik L. 1, Takács E., Vámos P. 7, Kelemen G. 1, Barabás Zs., Torma E., Papik Zs.,  Zelizi F. 7, Borgyos P. 9, Nemes N., Kozma K. 1,Bíró P. 1, Erdélyi D.. Edző: Győrvári Viktor.

Varsányi Nóra
szélső

Mezszám: #6


Születési idő: 1991.10.03.


Becenév: Nyüzi

Anna Punko
átlövő

Mezszám: #10


Születési idő: 1989.03.27.


Becenév: Punya

Tóvizi Petra
beálló

Mezszám: #13


Születési idő: 1999.03.15.


Becenév: Petra

Triffa Ágnes
kapus

Mezszám: #16


Születési idő: 1987.01.18.


Becenév: Tréfi

Vantara-Kelemen Éva
szélső

Mezszám: #17


Születési idő: 1987.12.27.


Becenév: Vica

Bordás Réka
beálló

Mezszám: #18


Születési idő: 1997.08.26.


Becenév: Baba

Bulath Anita
átlövő

Mezszám: #20


Születési idő: 1983.09.20.


Becenév: Buli

Madalina Zamfirescu
irányító

Mezszám: #31


Születési idő: 1994.10.31.


Becenév: Mada

Kovács Anna
átlövő

Mezszám: #33


Születési idő: 1991.10.21.


Becenév: Anna

Lotte Grigel
irányító

Mezszám: #34


Születési idő: 1991.04.05.


Becenév: Lora

Szabó Panna
szélső

Mezszám: #47


Születési idő: 1998.06.16.


Becenév: Panna

Borgyos Panna
irányító

Mezszám: #49


Születési idő: 2000.11.07.


Becenév: Borgyi

Szabó Dóra
kapus

Mezszám: #61


Születési idő: 2000.04.27.


Becenév: Dorci

Arany Rebeka
szélső

Mezszám: #72


Születési idő: 2000.10.03.


Becenév: Rebi

Jelena Despotovic
átlövő

Mezszám: #80


Születési idő: 1994.04.30.


Becenév: Jeca

Oguntoye Viktória
kapus

Mezszám: #90


Születési idő: 1990.12.24.


Becenév: Ogu