Szerdán meccs az Érd ellen, majd szurkolói ankét

Szerdán 17 órakor az Érd ellen játszik felkészülési meccset a DVSC-TVP. Újabb minőségi ellenfél vár a Lokira. A délután öt órakor kezdődő mérkőzésen az előző szezon bronzérmesét látja vendégül csapatunk. Az érdi lányok a felkészülési időszak előző mérkőzé

Megkezdődött a bérletárusítás!!!

A mai napon, megkezdődött a bérletek árusítása! Idén sem jár rosszul, aki kézilabda bérletet vásárol. Az idei év árairól, kedvezményeiről a Jegy és Bérlet menüben adunk bővebb tájékoztatást. A bérletek minden hétköznap 8-12 és 14-19 óra között, 2015. augs

Megvan az ötödik hely

Drámai hetespárbajban múltuk felül a Zilahot. Hektikus, sok hibával tarkított meccset játszott a Loki a Kohász-Hummel Kupa ötödik helyéért. Hatvan perc után döntetlent mutatott az eredményjelző, ( hajrában Kiss Bernadett több ziccert is hárított)  követke

Újra a feljebb lépés a cél

Csütörtökön és pénteken a DVSC-TVP új játékosai, illetve a csapat menedzsmentje és támogatói találkoztak a sajtó képviselőivel. Az első napon a Hódos Büfében bemutatkoztak a Loki idei keretének új tagjai, azaz a három nyáron szerződtetett kézilabdázó, az

A szünetben ismét vezettünk…

A végén viszont nem, így az ötödik helyért játszunk a Kohász-Hummel Kupán. Nem ijedtek meg a lányok az orosz együttestől, s a hektikus első játékrész jó végjátékának köszönhetően kétgólos előnnyel vonulhattak pihenőre. A folytatásban fordított a Zvezda, s

Szoros meccsen kaptunk ki

A szünetben még vezettünk a Dunaújváros ellen, a végére fordítottak a hazaiak, de az eredmény így is biztató. Beragadtunk az elején, 8-2-re elléptek a hazaiak aztán rendeztük a sorokat, s szünetben már nálunk volt az előny. A harminc perc után vezető Loki

Ismét komoly erőpróba előtt

Pénteken és szombaton Dunaújvárosban lép pályára a DVSC. Az ellenfelekre nem lehet panasz… Az orosz Zvezda Zvenyigorod és a házigazda Dunaújváros lesz a DVSC csoportellenfele a hatcsapatos Kohász-kupán, míg a másik hármasban a romániai H.C. Zalau, a Vác,

Hasznos volt a hétvégi torna

Egy győzelem, két vereség volt a DVSC mérlege Nagymihályban, de ami a legfontosabb, a csapat előrelépett játékban. Kudor Kitti lett a legjobb játékos. Rangos mezőny gyűlt össze e IUVENTA Michalovce által szervezett felkészülési tornán, hiszen a házigazda

Harmadik helyen végeztünk

A mindhárom meccsét megnyerő romániai Nagybánya nyerte a szlovákiai Nagymihályban rendezett nemzetközi felkészülési tornát. A debreceni lányok bronzérmesek lettek. A HCM Baia Mare mögött körbeverték egymást a csapatok, ebből a házigazda jött ki a legjobba

Győzelem a házigazda ellen

A szlovák bajnok IUVENTA Michalovce legyőzésével búcsúzott Nagymihálytól a DVSC-TVP-Aquaticum. A debreceni lányok a szlovákiai Nagymihályban (Michalovce) szerepeltek rangos nemzetközi tornán és utolsó meccsüket magabiztosan nyerték meg a házigazda, szlová