A bravúrhoz szükség lesz a segítségre

Szombaton 18 órakor a KEK-negyeddöntős Érd lesz a DVSC-TVP vendége. A pontszerzéshez bravúrra lenne szükség, úgyhogy bravúrra várunk!

dvsc_érd_behar

A Bajnokok Ligájában szereplő Győr és FTC mellett egyértelműen az Érd a legjobb formában levő magyar csapat. Szabó Edina tanítványai az elmúlt hónapokban megállíthatatlanok voltak. November elseje óta nyertek nyolc bajnoki meccset a Magyar Kupából kiverték a Csurgót és az MTK-t, míg a KEK-ben kettős győzelemmel búcsúztatták a horvát ZRK Umagot és a holland bajnok Dalfsen együttesét. A 14 győzelem mellett mindössze egyszer hagyták el vesztesen a pályát, ám ez a meccs is dicsőségtáblára kívánkozik, hiszen Győrben, az Audi ETO otthonában kaptak ki 27-26-ra. Az érdiek szerda este még MK-meccset játszottak az MTK otthonában, s bár fél szemmel már a szombati, számukra létfontosságú bajnokit tartották szem előtt, hátrányból fordítva nyertek 27-26-ra.

A DVSC-TVP-Érd mérkőzést eredetileg egy héttel később játszották volna, ám ebben az időpontban az Érd a KEK-negyeddöntőjében érdekelt a Francia Issy Paris ellen, így került korábbi dátumra a találkozó.

A tekintélyt parancsoló eredménysor is mutatja, hogy szombati vendégünknek komoly céljai vannak minden fronton, s a Pest megyei alakulat számára az alapszakasz harmadik helyének megszerzéséhez nagyon nagy szüksége lenne a Debrecenben megszerezhető pontokra. Csakhogy ugyanezek a pontokat a Loki játékosai is kinézték maguknak, s bár az Érd a mérkőzés esélyese nem szívesen adnák oda.

Az bizonyos, hogy ezúttal is nagyon sokat segíthet a hazai pálya, azaz a debreceni közönség.

Ebben a kategóriában ugyanis egyértelműen mi vagyunk a legerősebbek Magyarországon…