Aranyérem, Arany-gólokkal

A döntőben Hollandia ellen is magabiztosan kézilabdázó magyar válogatott keretében három DVSC SCHAEFFLER játékossal, hibátlan mérleggel nyerte meg a Győrben rendezett junior Eb-t!

Amelyik csapat minden mérkőzést megnyeri egy adott világversenyen biztosan megszerzi az aranyérmet. Így volt ez tavaly a Debrecenben megrendezett junior (U20-as) világbajnokságon, s most Győrben a junior (U19-es) kontinenstornán. 

A Golovin Vlagyimir szövetségi edző által irányított csapat Hollandiával találkozott a fináléban, amelyre megtelt az Audi Aréna. Az ellenfél extrém nyitott védekezéssel kezdte a meccset, s ez helyenként megzavarta a magyar válogatottat, melyben Arany Rebeka kezdőként kapott lehetőséghez. Jobbszélsőn meg is hálálta a bizalmat, hiszen jól teljesített szünetig két gólt szerzett. A csereként érkező Vámos Petra lendületesen szállt be a meccsbe, s csakúgy, mint az elődöntőben ezúttal sem tudta őt megállítani az ellenfél. A kapuban Golovin Vlagyimir Herczeg Lilinek szavazott bizalmat, aki remekül védett, így Szabó Dorci az első félidőben nem került pályára.

Harmincpercnyi játék után 14–7-re vezetett a magyar együttes, s a folytatásban felrémlett az oroszok elleni elődöntő, amikor tetemes előnyt adott el csapatunk. A hollandok most is megkezdték a felzárkózást, két gólt lefaragtak hátrányukból, ám mielőtt nagyobb baj lett volna Vámos Petra összerántotta a védelmet, Arany Rebekához passzolt, aki ezúttal sem hibázott. Ez pedig egyfajta jeladás volt, hiszen ezúttal nem ismétlődött meg a pénteki összeomlás, stabilizálta előnyét a magyar együttes. Innen pedig már nem volt visszaút Hollandia számára. Szabó Dóra egy hetes erejéig került pályára a fináléban remeklő Herczeg Lili helyén, ám viszonyukat jelzi, hogy a meccs végén Dorci ugrott először kapustársa nyakába. Vámos Petra két góllal zárt, s bizony kellett a Eb-címhez a négy Arany-gól. Így a csapatkapitány Vámos Petra emelhette magasba az Európa-bajnoknak járó trófeát, amelyhez minden magyar játékosnak szívből gratulálunk.
Három Európa-bajnokunkat pedig várjuk Debrecenben!

MAGYARORSZÁG–HOLLANDIA 27–20 (14–7))
MAGYARORSZÁG: Herczeg, Szabó D. (kapusok) – Albek 1, Arany 4, Bánfai, Kácsor 2, Kellermann, Kuczora 3, Pál 4 (3), Schatzl 4, Simon 2, Stranigg, Szilovics, Tóth 4, Vámos 2, Zsiborás 1. Edző: Golovin Vlagyimir.