Büszkén is lehet veszíteni!

Pontot érdemelt volna a jól játszó DVSC SCHAEFFLER a váci szezonzárón, végül egy góllal nyert a hazai csapat.

Beragadtunk a rajtnál, így hamar elhúzott a Vác, amely győzelme esetén még a negyedik hely megszerzésében is reménykedhetett. Az első öt percben lőttünk két gólt a következő százhúsz másodpercben hármat, így lett villámgyorsan 5–2-ről 5–5 az állás. 

S az üldözőverseny jelleg az egész meccsen megmaradt. Ellépett a Vác, felzárkóztunk, újra előnybe kerültek a hazaiak, ismét egyenlítettünk. Jól ment Varsányi Nórának, Bordás Rékának, a Jelenea Deszpotovics, Anna Punyko duó pedig ontotta a gólokat. Hazai oldalon is akadtak termékeny játékosok, így potyogtak a gólok. Nem volt szerencséje két balszélsőnknek, hiszen Vantara-Kelemen Évának az egyik ujja ficamodott ki, a helyére beálló – és a világbajnok Arenhartnak csodaszép gólt lövő – Szabó Pannának pedig a combja húzódott meg. Így a második félidőben Borgyos Panna játszott a bal szélen.

Belül az utolsó öt percen, 33–31-nél elúszni látszott a meccs, de Deszpotovics és Kovács Anna góljaival fél perc alatt utolértük a vendéglátókat, akik nem csak szurkolóik miatt érezhették magukat hazai pályán. A végjátékra is maradt dráma, hiszen a Vác nyolc másodperccel a befejezés előtt 34–34-nél hétmétereshez jutott. A hajrára beálló és remekül védő Szabó Dóra hárította Kuczora Csenge büntetőjét, ám a kipattanót bevágta az átlövő, így egy góllal nyertek a hazaiak.

A vereség ellenére nem volt elégedetlen a DVSC SCHAEFFLER-t Vácra is elkísérő kéttucatnyi szurkoló, hiszen a csapat teljesítette Köstner Vilmos kérését, és a számunkra tét nélküli meccsen a hatodik helyhez méltóan kézilabdázott.

GVM EUROPE-VÁC–DVSC SCHAEFFLER 35–34 (18–17)
Vác, 600 néző. V: Horváth, Marton
VÁC: Arenhart 1 – JOVETIC 8, HÁMORI 6, Lakatos 4, Helembai F. 2, KÁCSOR 7 (1), Radoszavljevics 2. Csere: BUKOVSZKY (kapus), Szamoránsky P., Diószegi 1, Szabó K. 1, De Souza, Kuczora 3 (2). Edző: Szilágyi Zoltán
DVSC: Oguntoye – VARSÁNYI 4, Kovács Anna 3, Tóvizi 2, DESZPOTOVICS 9, Grigel, Vantara-Kelemen 1. Csere: SZABÓ D. (kapus), BORDÁS 4, Bulath 2 (1), PUNYKO 8 (2), Szabó P. 1, Zamfirescu, Borgyos, Arany. Edző: Köstner Vilmos

Az eredmény alakulása: 6. perc: 5–2. 10. p.: 7–7. 17. p.: 12–8. 25. p.: 15–14. 35. p.: 23–19. 43. p.: 27–23. 49. p.: 29–29. 55. p.: 33–31
Kiállítások: 8, ill. 10 perc 
Hétméteresek: 6/3, ill. 3/3

MESTERMÉRLEG
Szilágyi Zoltán: – A nekünk nagyszerű bajnokság remek befejezése volt a mérkőzés. A lányok egész évben emberfelettit nyújtottak, köszönet érte. Remek együtt dolgozni velük. A szurkolóink is az egész évben fantasztikusan biztattak bennünket. 
Köstner Vilmos: – Büszke vagyok csapatomra, hiszen a nekünk tét nélküli összecsapáson is úgy küzdöttek, mintha az életükért harcoltak volna. A meccs összképe alapján a döntetlen igazságosabb lett volna.