Egy csapatban a példaképpel!

A DVSC SCHAEFFLER-től távozó Triffa Ági, debreceni nevelésű utódjáról, szabó Dóráról is beszélt. Most Dorci mondja el, milyen volt a viszonya a példaképével!

„Szabó Dorci most éppen annyi idős, mint amennyi én voltam 2007-ben. Évekkel ezelőtt még a lelátótól figyelhetett, most együtt edzettünk nap, mint nap. Nagyon jó mentalitású jó szellemiségű játékos, szép karrier előtt áll, a következő években egyre több játékidőre lesz szüksége. Remélem, tudtam neki segíteni abban, hogy jó kapussá váljon” – mondta Tréfi a honlapunkra szombaton felkerült cikkben.

„Tíz-tizenegy éves gyerekként a lelátóról néztem Ágit, hamar ő lett a példaképem – elevenítette fel Dorci a majd egy évtizedes emlékeket. – Meccsek után sokszor odamentem hozzá, autogramot is kaptam tőle. Mindig mosolygott, amikor meglátott, nagyon kedves volt velem! Amikor 2011-ben elment kaptam tőle egy kis ajándékot, nekem adta az egyik válogatott mezét, és egy képet, természetesen ma is megvan mind a két ereklye. Elképzelheted, milyen volt számomra, amikor megtudtam, hogy visszatér, hogy együtt edzhetek, egy csapatban szerepelhetek a példaképemmel! Az edzéseken, a meccseken nagyon sokat segített nekem, mind taktikailag, mind technikailag nagyon sokat tanulhattam tőle. De ennél sokkal fontosabb számomra, hogy akármilyen problémámmal hozzá fordulhattam. Tréfi most elmegy Debrecenből, de a barátságunk örökre megmarad!”