Elke Karsten: egy argentin Debrecenben

Spanyolország érintésével került Debrecenbe az argentin válogatott 23 éves erőssége, Elke Karsten, akinek nagy kihívást jelent a magyar bajnokságban való szereplés lehetősége.

Nem volt unalmas Elke Karsten élete, hiszen hazájából, ahol az AACF Quilmes csapatában játszott húszesztendősen Spanyolországba került. Persze nem a semmiből fedezte fel a CBF Málaga Costa del Sol együttese, hiszen a 2014-es, U20-as Pán-amerikai Játékokon bekerült a torna All Star csapatába, s tagja volt a 2015-ös felnőtt kontinensbajnokságon bronzérmes válogatottnak is. Ugyanezen a tornán 2017-ben ezüstérmes lett Argentínával. Elke három világbajnokságon (2013, 2015, 2017) is pályára lépett, majd 2017-ben klubot váltott Spanyolországon belül, a nagy múltú BM Bera Bera együtteséhez került. A magyar kézilabdabarátok is megismerhették, hiszen 2018 őszén a baszk csapat játékosaként 10 gólt lőtt a Dunaújvárosnak az EHF Kupa csoportkörébe jutásról döntő párharc első meccsén. Korábban a Bajnok Ligája kvalifikációs meccsein az olasz Salernónak és a német Bietigheimnek egyaránt 8-8 gólt lőtt. Kivette részét a BM Bera Bera EHF Kupa csoportmeccseiből is, hiszen a hat talákozón (a dán Nyköbing, a román Craiova és a horvát Podravka Koprivnica ellen) 26 gólt szerzett.

„Nagyon boldog vagyok, hogy Debrecenben, egy ilyen nagy múltú csapatban folytathatom a pályafutásomat – mondta el honlapunknak a dél-amerikai játékos. – Persze tisztában vagyok vele, hogy ez a váltás nagy kihívás számomra, hiszen egy új bajnokságban kell bizonyítanom, új környezetben, s a nyelvvel is meg kell ismerkednem. Bízom benne, hogy gyorsan beilleszkedem és hasznos tagja lesz a csapatnak.”