Hasznos volt a hétvégi torna

Egy győzelem, két vereség volt a DVSC mérlege Nagymihályban, de ami a legfontosabb, a csapat előrelépett játékban. Kudor Kitti lett a legjobb játékos.

michalovce_kudor

Rangos mezőny gyűlt össze e IUVENTA Michalovce által szervezett felkészülési tornán, hiszen a házigazda szlovák bajnok, a romániai HCM Baiai Mare az elmúlt szezonban negyeddöntőt játszott a Bajnokok Ligájában, most eddig a sorozat selejtezőjére készül, a horvát Podravka Koprivnica pedig aranyérmes volt hazájában, s ott van a BL csoportkörében.

A debreceni lányok szombaton délelőtt előbb kikaptak 28-23-ra a Podravkától, majd délután szoros meccsen maradtak alul a Nagybányával szemben (28-27), vasárnap pedig legyőzték 32-29-re a házigazdát, így a harmadik helyen zártak. Kudor Kittit a torna legjobb játékosának választották.

„Az eddig lejátszott hat felkészülési meccsünk közül a Koprivnica ellen játszottunk a leggyengébben – kezdte a torna értékelését Varga József. – Támadásban szerencsénk sem volt, tíz kapufát lőttünk, nem működött a kapusok és a védelem kapcsolata, egyszóval nem ment a csapatnak. A Nagybánya elleni meccsre rengeteget javultunk majdnem végig vezettünk, a jóval pihentebb BL-negyeddöntős ellen. Sokat számított a végjátékban, hogy ellenfelünk előző este lépett pályára, mi pedig délelőtt játszottunk egy meccset. A hajrában kicsit talán kedveztek a BL-résztvevőnek, de nem baj, ha megszokjuk ezeket a helyzeteket. Döntetlennél voltak lehetőségeink, ezekkel nem éltünk, a román csapat pedig megkapta az esélyt. A lényeg, hogy jól teljesítettünk védekezésben és támadásban is. A harmadik meccsen végig vezettünk, néha hat góllal is. Ha héttel nyerünk, második helyen zárunk, de a mutatott játék volt a lényeg, s ez a második harmadik meccsen kifejezetten bíztató volt. Az új légiósok kezdenek beilleszkedni, Sirián Szederke is egyre jobban megtalálja a régi önmagát. Ebben az időszakban minden meccsnek van egy kiemelt feladata, egy részfeladat, ennek kell megfelelni, s így lesz ez a hétvégén is, amikor Dunaújvárosban lépünk pályára egy nemzetközi tornán. Jó hír, hogy a héten már a csapattal készül Karnik Szabina is.