Hibátlanul a négy között

A három DVSC SCHAEFFLER játékossal felálló magyar válogatott Romániát is legyőzte a középdöntőben. Pénteken Oroszország következik a fináléba jutásért.

Fotó: Cseh Péter/MKSZ

Feszülten kezdte a Románia elleni utolsó középdöntőbeli meccsét a magyar junior válogatott a győri Európa-bajnokságon. Főleg a támadásokba csúszott sok hiba, de félidőben így is a mieinknél volt az előny. A folytatásban aztán állva hagyta ellenfelét a magyar együttes, a játék minden elemében riválisa fölé nőtt, mindig akadt olyan játékos, aki átlendítette a holtponton az együttest. A norvégok ellen parádézó Szabó Dorci ezúttal egy hetes erejéig került pályára, Herczeg Lili ugyanis remekül védett. Vámos Petra lendületesen kézilabdázott, több hetest is kiharcolt és lőtt két gólt, Arany Rebeka is hozzátette a magáét a sikerhez jobbszélsőnk egyszer volt eredményes. A magyar válogatott ezzel megőrizte makulátlan mérlegét az Eb.n. Pénteken 18 órakor az elődöntőben Oroszország lesz a mieink ellenfele a másik ágon Hollandia–Norvégia meccset rendeznek a fináléért

MAGYARORSZÁG–ROMÁNIA 31-21 (12-11)
MAGYARORSZÁG: Herczeg, Szabó D. (kapusok) – Albek 2, Arany 1, Bánfai 4, Kácsor 3, Kellermann, Kuczora 5 (5), Pál 3 (1), Schatzl 3, Simon 2, Stranigg 4, Szilovics 1, Tóth, Vámos 2, Zsiborás 1. Edző: Golovin Vlagyimir.