Hornyák Dóra hazatér!

Kilenc év után láthatjuk újra Loki-mezben Dodót!

Fotó: Cseh Péter/MKSZ

Alig múlt 14 éves Hornyák Dóra, amikor 2006. szeptember 16-án, a Vasas elleni hazai bajnokin először került pályára NB I-es meccsen. A nézők egymást kérdezgették, hogy vajon ki is az a kislány, amikor először Dodóhoz került a labda. Az elfogódottság legkisebb jele sem látszott rajta, sőt… Kiszúrta a rést az angyalföldiek védőfalában, betört és gólt lőtt. 

Összesen 112 meccset játszott piros-fehérben, tagja volt a BL-ben szereplő csapatnak, majd 2011-ben elhagyta nevelőegyesületét. Játszott Veszprémben, Győrben kétszer emelhette magasba a bajnokok Ligája győztesének járó trófeát, majd Vác érintésével került a Fradihoz. 2019 nyarán született meg kisfia, Bendegúz.

„Régen benne volt a levegőben, hogy egyszer majd hazatérek, ez most vált valósággá – mondta honlapunknak Dodó. – Szerettünk volna közelebb kerülni a családhoz, most sikerült, s ennek nagyon örülök. A klub és a város is közel áll a szívemhez, szeretnék bizonyítani a DVSC-ben. A beilleszkedéssel nem lesz gondom, hiszen ismerem a játékosokat és a szakmai stáb tagjait is. Most viszont még a Ferencvárosban várnak rám feladatok, a BL-ben, a bajnokságban és a Magyar Kupában.”

Hornyák Dóra 2020 nyarától lesz a DVSC SCHAEFFLER játékosa, kétéves szerződést kötött klubunkkal.