Igazságos döntetlen

Küzdelmes meccsen egy pontot szereztünk a Kisvárda otthonában.

Álmosan, rengeteg hibával kezdtek a csapatok, aztán a hazai együttes kapta el előbb a fonalat. A Kisvárda egy 6–1-es rohammal 2–3-ról 8–4-re változtatta az eredményt. Nem csoda, hogy Köstner Vilmos már a 11. percben kikérte első idejét, s látszott, hogy nagyon hiányzik a sérült Jelena Deszpotovics. Szerencsére még azelőtt sikerült rendezni a sorokat, hogy nagyobb lett volna a baj, Triffa Ági néhány fontos védéssel tette hozzá a magáét a felzárkózáshoz, majd a fordításhoz. Kovács Anna ötödik góljával a 19. percben egyenlítettünk (9–9), majd nem sokkal később Bulath Anita találatával már mi vezettünk 13–12-re. A félidő hajrája ugyanolyan hektikus játékot hoztak, mint az első percek, s végül Karnik Szabina sáncon megpattanó lövése után szerzett góllal vezettünk  harminc perc után 14–13-ra.
Szünet után hamar elléptünk három góllal a jól küzdő Kisvárda azonban nem roggyant meg, így izgalmas lett a hajrá. A végletekig kiélezett utolsó percekben mindkét csapatnak akadtak lehetőségei, de maradt a döntetlen, amely a hatvan perc képe alapján igazságosnak mondható.

KISVÁRDA-MASTER GOOD SE – DVSC SCHAEFFLER 28–28 (13–14)
Kisvárda, 1100 néző. V: Horváth P., Marton
KISVÁRDA: KISVÁRDA: Pásztor B. – UDVARDI 2, HABANKOVÁ 8 (6), Dudás 1, Milanovic-Litre 3, SISKA 7 (1), Milosevic 1. Csere: Lajtos (kapus), Iknyeva 3, Smid, DOMBI 3, Orbán A., Premovics, Rocha. Edző: Bakó Botond
DVSC: Triffa – Arany 1, KOVÁCS ANNA 8 (1), Karnik Sz. 1, Tóvizi 1, Vámos P. 3, VANTARA-KELEMEN 5.Csere: Oguntoye, Szabó D. (kapusok), BULATH 8 (5), Bordás 1, Karsten, Varsányi. Edző: Köstner Vilmos

Az eredmény alakulása. 7. perc: 2–3. 14. p.: 8–4. 19. p.: 9–9. 27. p.: 12–13. 32. p.: 13–16. 42. p.: 19–21. 52. p.: 24–24. 57. p.: 26–26.
Kiállítások: 10, ill. 8 perc
Hétméteresek: 7/7, ill. 6/6.

MESTERMÉRLEG
Bakó Botond: – Azt kértem a csapatomtól, hogy ne ijedjünk meg a Debrecentől. A meccs elején meg tudtuk fogni a vendégek gyors játékát. Később sok gondot okozott az egy-egy elleni játékok levédekezése. Úgy érzem tudunk előre lépni játékban.
Köstner Vilmos: – Közepes színvonalú, nagyon küzdelmes meccs volt, amely igazságos döntetlennel zárult. Nem tudtuk megtartani második félidei előnyünket, mert jól küzdött a Kisvárda, sok olyan gólt kaptunk, amire készültünk és sebességben is elmaradtunk a törökországi kupameccsen látottaktól. Nem tudtuk pótolni a hiányzó Deszpotovicsot.