Minden fronton épül a jövő

Megtartotta hagyományos szezonnyitó sajtótájékoztatóját a DVSC SHAEFFLER női kézilabda csapata.

Felütésként Ábrók Zsolt, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője az elmúlt évek magyar utánpótlás sikereiről beszélt, melyeknek több debreceni játékos is aktív részese volt. Ezután került terítékre a Hódos Imre Sportcsarnok felújításának újabb lépcsője.

„Az első ütem befejeződött, a második erre az évre lett tervezve – mondta Ábrók Zsolt. – Ennek egyik részét a Debreceni Sportcentrum, a másikat DVSC Kézilabda Kft. önrésze, illetve TAO-pályázaton elnyert támogatása fedezi. Mivel várni kellett a hivatalos döntésre, hogy indulhatunk-e a nemzetközi kupában úgy döntöttünk, hogy a beruházást két részre bontjuk, mivel az összes munkálat négy-öt hónapig tartott volna. Most a Sportcentrum beruházása készül el, jövőre pedig a miénk.  Így csak két hónapig lesz zárva a Hódos. A szeptemberi két bajnoki meccsünket a Főnixben rendezzük, az EHF Kupára térünk vissza a Hódosba.”

„Az elmúlt években, azaz 2011 óta a Sportcentrum és a DVSC több mint 300 millió forintot fordított a Hódos felújítására, ennek keretében készült el a tető szigetelése, a nézőtéri ülések cseréje és a LED-rendszer beszerzése – mondta el Becsky András a Debreceni Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. – A mostani felújítás jövő héten kezdődik és tetőszerkezet megújulása mellett többek között 135 ablak, valamint 19 ajtó cseréjét foglalja magában.”

„A magyar kézilabdában Debrecen az egyik legstabilabb pont – mondta el Papp László, Debrecen polgármestere. – Ezt jelzi egyrészt a sportág megbecsültsége, elfogadottsága. De ezt támasztják alá a Debrecenben rendezendő nagy sportági események. A város megteremtette, hogy felújításhoz szükséges TAO források megérkezzenek ez nettó 400 millió forintot jelent. Ki lesz cserélve a teljes nyílászárórendszer, megújulnak a fémszerkezetek, illetve a komplett légtechnika. Fontos, hogy a város támogatása mellett egyre erősebb a háttere a csapatnak. Köszönet Szabó Péternek, hogy az FAG hűséges partnerként áll a csapat mellett.”
A felújítás következő ütemében, a 2019/20-as bajnokság befejezése után került sor a lelátók bővítésére, illetve a csarnok hideg-és meleg burkolatának megújulására, illetve ekkor kerül sor a Hódos Büfé teljes körű felújítására.

Az is kiderült, hogy újabb komoly támogatóval bővül a csapat háttere, a Globus Konzervipari Kft. állt a Loki mögé.
„Nem új keletű az együttműködés, a tavalyi év kiemelkedő eseménye volt a GLOBUS KIDS Gyermekmegőrző létrehozása – kezdte mondandóját Szabó Nándor gyárigazgató. – Debreceni székhelyű cégként fontosnak tartjuk, hogy támogassuk a debreceni sportéletet, a sport mindig szívügyünk volt. A sportélet és az egészégtudatos táplálkozás mindig fontos volt számunkra.”
A Globus érkezése mellett a Panyolai Szilvórium Zrt-vel is elkezdődött egy együttműködés. 

Névadó szponzorunk számára a sport támogatásán túl fontos a társadalmi szerepvállalás.
„Ennek jegyében döntöttünk úgy, hogy a csapat tavalyi a SCHAEFFLER magyarországi szerepvállalásának két évtizedes jubileuma alkalmából 20-as számmal ellátott egyedi mezeit jótékony célú árverésre ajánljuk fel” – jelentette be Szabó Péter, a FAG Magyarország Ipari Kft. ügyvezetője. – A befolyt összeget a Debreceni Gyermekklinika kapja.”

A csapat előtt álló szezonról Ábrók Zsolt elmondta, hogy az első számú célja továbbra az európai kupaindulás jogának kivívása. A keret átlagéletkora 24 év, s klubunk továbbra is a fiatalokra épít.

A sajtótájékoztató végén bemutattuk a DVSC SCHAEFFLER 2019/20-as mezeit. A megszokott piros és fehér szín mellett a harmadik számú dressz ezúttal fekete lesz.