MK: ott vagyunk a negyeddöntőben

Mosonmagyaróváron, zártkapus meccsen vertük magabiztosan a Szombathely együttesét.

Fárasztó túra végén lépett tovább Mosonmagyaróváron, a Szombathely ellen a DVSC SCHAEFFLER a Magyar Kupa 4. fordulójából. Csapatunkból a sérült Jelena Deszpotovicson és Vámos Petrán kívül a beteg Bulath Anita és Szabó Dóra is hiányzott. A vasárnap fontos bajnokit nyerő vasiaknál nem lépett pályára a négy légiós, Bandelier, Tomasevics, Jovetic és Gorilszka.

A szombathelyiek a meccs elején tartották a lépést a Lokival, 7–7 után aztán elhúzott Köstner Vilmos csapata. A félidő végén a Szombathely megpróbálkozott a hét a hat elleni játékkal, ám Oguntoye Viki védései, majd az ebből szerzett gólok (az egyiket ő maga szerezte) elvették az ellenfél kedvét ettől a támadási rendszertől.

A második félidőben folyamatosan nőtt a különbség, Ogu továbbra is remekül védett, miközben szereztünk jónéhány látványos gólt. Varsányi Nóri hibátlanul lőtte be a ziccereit, jól játszottak a fiatalok, és a védekezés is rendben volt.

Így különösebb gond nélkül jutott a Magyar Kupa negyeddöntőjébe a DVSC SCHAEFFLER, a csapat pedig a szombat reggel indulás után, kedd este nyolckor elindult Mosonmagyaróvárról hazafelé!

NŐI MAGYAR KUPA, 4. FORDULÓ
SZOMBATHELYI KA–DVSC SCHAEFFLER 23–39
(12–19)
Mosonmagyaróvár, zárt kapuk mögött. V: Andorka, Hucker

SZOMBATHELY: SIPEKI – Varga N. 2, Szomolek, PŐDÖR R 5 (3), Mayer Sz. 2, Horváth P. 2, Csire. Csere: Gadányi (kapus), Pődör B. 2, Kulcsár D. 2, Szendrei 1, Horváth A. 1, Sárosi 3, Kozma, BÍRÓ D. 3. Edző: Marosán György
DVSC: OGUNTOYE 1 – Arany 3, Kovács Anna 4 (3)Borgyos 3, BORDÁS 3, Karsten 3, Vantara-Kelemen 1. Csere: KARNIK 5, Tóvizi 2, POCZETNYIk 4, Szabó P. 2, VARSÁNYI 6, Vámosi P. 2. Edző: Köstner Vilmos

Az eredmény alakulása. 10. perc: 7–7. 15. p.: 7–11. 34. p.: 13–23. 42. p.: 15–27.
Kiállítások: 8, ill., 2 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 5/3

MESTERMÉRLEG
Köstner Vilmos: – Amit kértem a lányoktól, hogy vegyék komolyan a mérkőzést és olyan legyen a hatvan perc, amelynek segítségével tudunk készülni a hétvégi meccsre azt megvalósították, Jó volt a hozzáállás, a védekezés, és lőttünk szép gólokat!