Nem maradt el a katarzis

DEBRECENI DIADALÜVÖLTÉS: a legjobb nyolchoz közel kerülő hajdúságiak csak magukban bíznak.

LOki7

Drámai mérkőzésen győzte le a DVSC-TVP-Aqauaticum együttese 31-30 a Siófokot, s ezzel nagyon közel került célja elérése, a nyolc közé kerülés felé. A debreceni bravúr egyik főszereplője Kudor Kitti volt, a hazaiak csapatkapitánya kilenc gólt szerzett, s ő értékesítette a mérkőzése csúcspontját jelentő időn túli hétméterest.
„Ha egy amerikai forgatókönyvíró írja meg ezt a végjátékot, akkor szólnak neki, hogy álljon elő egy hihetőbb verzióval – emlékezett a pénteki meccs utolsó perceire Kudor Kitti. – Tudtuk, hogy a dobogóra pályázó vendégcsapat az esélyesebb, ám azt is éreztük, hogy most megfoghatjuk őket. Az önbizalmunknak jót tett az MTK és a Szeged elleni magabiztos győzelem, jól felkészültünk a siófokiak játékából, s akkor sem estünk kéltségbe, amikor elmentek három-négy góllal. A legnehezebb pillanatokban a szurkolók is nagyon sokat segítettek, a hangulat mindenkit magával ragadott, s fontos tényező volt, hogy a második félidőre összeállt a védekezésünk.”
A DVSC sikeréhez mindenki hozzátette a magáét, ezt a szellemiséget méltatta a csapatkapitány.
„Remek mérkőzés volt, olyan, amelyről napok múlva is beszélnek a szurkolók – folytatta a Loki játékmestere. – Ezúttal egyáltalán nem közhelyes, hogy igazi csapatsiker volt, amelyből mindenki kivette a részét. Szép gólokat lőttünk, s ezúttal azok is remekeltek, akiknek az utóbbi időben nem ment a játék. Szilágyi Ági nagyon jól szállt be, Varsányi Nóri pedig a góljain kívül rendszeresen visszaért az első osztály egyik legjobban induló játékosával, Erdősi Ildikóval. A csapatunkról pedig mindent elárul, hogy Siska Pálma egy eladott labdája után megrázta magát, s a következő támadás végén elképesztően nagy gólt lőtt. Tudom, hogy nagyon közel kerültünk a nyolc közé jutáshoz, de nem akarunk matekszakkört rendezni, nem számolgatunk, megyünk tovább. Úgy vágtunk neki az utolsó öt meccsnek, hogy mindegyiket meg akarjuk nyerni, három már megvan. De nem állunk meg, hiszen ilyenkor szoktak jönni a riválisok nem várt eredményei. Az a legbiztosabb, ha magunkban bízunk!”
A felvetésre, mely szerint a sorsdöntő időntúli büntetőnél feltűnően nyugodtnak tűnt, mosolyogva bólogat az ítéletvégrehajtó.
„Valóban nem görcsöltem rá a kiélezett szituációra, tudtam mit akarok, s azt meg is csináltam – mondta a győzelmet érő gólról Kudor Kitti. – Már kétszer lőttem be időn túli hetest, igaz azok csak egy-egy pontot értek, ez most kettőt. Ha kihasználjuk a lehetőségeinket, akár három-négy góllal is nyerhettünk volna, de akkor elmarad ez az egész csarnokot megrengető diadalüvöltés, az igazi katarzis…”

FORRÁS: Nemzeti Sport