„Újra itt van a nagy csapat” – örömszavak

  • Kategória:

Néhány főszereplőt és egy törzsszurkolót szólaltattunk meg a negyedszázados sikerrel kapcsolatban.

László Krisztina, a kupagyőztes csapat szélsője
„Csodálatos időket éltünk a kilencvenes évek közepén, hiszen kétszer is megnyertük az EHF Kupát. Rengeteg munka és erőfeszítés kellett a sikerhez. Remek csapatunk volt és nem csak a pályán, hanem a magánéletben is jól megértettük egymást a lányokkal. Köstner Vilmos remekül rakta össze a játékunkat. Köszönet az egész városnak, a szurkolóknak azért a háttérért, amit teremtettek. Felejthetetlen emlék számomra a két kupagyőzelem! Azóta a sportot felváltotta az üzleti élet, párommal, Dan Lászlóval, az egykori labdarúgóval dolgozom együtt. Emellett egy 13 éves lány boldog édesanyja vagyok!”

Zupkó Judit, a kupagyőztes csapat szélsője
„Már eltelt 25 év, de az akkori érzés az mindörökre belevéste magát a szívünkbe, lelkünkbe. Ott él bennünk mindaddig, amíg lélegzünk! A kézilabda volt az életünk, azzal keltünk és feküdtünk. Még a kemény edzések sem tudtak bennünket más útra terelni, mert szeretettel csináltuk. Ha bármikor eszembe jut az a győzelem, libabőrös leszek és megkönnyezem. Igazi nagycsapat voltunk, mindnyájan ugyanazt akartuk: NYERNI! Igazi profi csapat voltunk, remek vezetőkkel, kiváló stábbal és egy fanatikus szurkolótáborral. Hála és köszönet mindenkinek, aki részese volt ennek a nagy sikernek!!! Remélem, hamarosan találkozunk!”

Katkó Andrea, a kupagyőztes csapat irányítója
„A döntő idegenben lejátszott visszavágójáról egyből eszembe jut, hogy a velünk érkező delegáció egyik tagja énekelte el nekünk a magyar Himnuszt. Nagyon emlékezetes és felemelő pillanat volt. A mérkőzés másnapján, mikor visszaérkeztünk Debrecenbe, elképesztő hangulat fogadott minket, tettünk egy tiszteletkört az ünneplő tömegben, majd felejthetetlen fogadást rendeztek a részünkre. Évek múltán fogtam fel valójában, hogy a világ legjobb csapatait sikerült legyőznünk a kupamenetelés során! Ez a siker elkísér életem végéig!”

Jeddi Mária, a kupagyőztes csapat átlövője
„Diadal! Beteljesedés, mint sok év munkájának a gyümölcse. Csapategység! Csapatélet, mint Család. Igen azok voltunk egymásnak, igy éltük az életünket, az egymás iránti alázat es tisztelet jegyeben. ÖRÖMSZERZÉS, csupa nagy betűvel!!! Sok- sok ezer ember számára, akik a mai napig emlékeznek, nem feledik azokat az élményeket! A Hódos: számunkra olyan volt, mint egy Szentély, a világ legjobb szurkolótáborával! Úristen, az a hangulat, ami ott volt!  Még ma is libabőrös leszek, ha eszembe jut! A kupagyőzelem utáni önfeledt ünneplés felejthetetlen. Reptér, Dósa Nádor tér, Hódos. Kopaszra vágott vezetők, szurkolók. Áldottnak és szerencsésnek érzem magam, hogy egy ilyen rendkívüli, mágikus élménynek lehettem a részese. Köszönet mindenkinek, aki csak egy kicsit is hozzájárult ehhez a sikerhez!”

Virincsik Anasztázia, a kupagyőztes csapat irányítója
„Az egész szezonban nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, a közösség erejét mutatta, hogy mindig más húzta a csapat szekerét, így nagyon nehéz volt ellenünk készülni. A döntőt egy nagyon erős együttessel vívtuk meg, amely Debrecenben elszenvedett nyolcgólos vereség ellenére komolyan hitt abban, hogy ledolgozzák a hátrányukat. A visszavágó helyszínéhez érve szó szerint »bementünk egy hegybe«, ugyanis a csarnok elképesztő módon egy hegybe volt beépítve, sosem láttunk még ilyet. Norvégiában sok hibával játszottunk, de nagyot harcolva megszereztük az EHF Kupa-győzelmet! A szurkolók olyan varázslatos fogadtatásban részesítettek Debrecenben, amelyet sosem felejtek el! Két hétig ünnepeltük a kupagyőzelmet!”

Csoma Sándor, szurkoló
„Úristen, 25 év telt ez azóta. Akkor éppen megduplázódott a korom. Csodálatos vasárnap volt, a csapat másnapi hazaérkezése pedig mámorosra sikeredett. Több ezren vártuk a lányokat a Debreceni Repülőtéren, aztán bekísértük a győzteseket a belvárosba, majd a Hódosban folytatódott a buli. Az a csapat nagyon megérdemelte a sikert, rengeteget dolgoztak érte a lányok, s talán a sors igazságszolgáltatása volt, hogy két idegenben lőtt góllal elvesztett döntő után, éppen így lett meg a serleg. Én tizenéves korom óta ott voltam a lelátón, sokszor idegenbe is elkísértem a csapatot. Olyanok voltunk együtt, mint egy nagy család. Sok egykori játékossal a mai napig jó viszonyban vagyok! Örülök, hogy a mostani fiatal szurkolótábor hasonló hangulatot tud teremteni a Hódosban!”