Újra legyőztük a Békéscsabát

A felkészülési meccsek minden típusjegyét magában rejtő találkozón hét góllal nyertünk a lila-fehérek ellen.

A két kőkemény munkából érkező együttes meccsét végig vezetve nyerte meg a DVSC SCHAEFFLER. Köstner Vilmos délelőtt is edzést tartott a lányoknak, így érthetően hiányzott a frissesség, de nem is most kell „robbannia” a csapatnak. Kisebb sérülése miatt ezúttal sem játszhatott Szabó Panna és Varsányi Nóra, Triffa Ági sem jött még teljesen rendbe betegsége után, s egy sérülés miatt óvatosságból Kovács Anna is pihenőt kapott.

Az erősen hullámzó meccsen hatalmas iramot mentek a csapatok, rengeteg volt a hiba, de akadtak szép megoldások is. Nagyon sok lehetőséget kaptak a DVSC SCHAEFFLER fiataljai, a második félidőt például olyan felállításban kezdte meg a csapat amelyben Tóvizi Petra volt a korelnök, rajta kívül mindenki szerepelhetne még az ifjúsági bajnokságban is.

Az mindkét csapaton látszott, hogy az izmok még nem úgy reagálnak, mint ahogy versenyidőszakban elvárható lesz, ám így is akadtak jó teljesítmények mindkét oldalon. A magabiztos debreceni siker egy pillanatig sem forgott veszélyben, s ahogy többen is megjegyezték a mérkőzés után: „alakul a csapat!”

DVSC SCHAEFFLER–BÉKÉSCSABAI ENKSE 36–29 (21–12)
Debrecen, 40
0 néző. V: Kavalecz I, Kavalecz K.

DVSC: Oguntoye – Arany3, Karnik Sz. 1, Tóvizi 4, Deszpotovics 6, Borgyos, Vantara-Kelemen 3. Csere: Szabó D. (kapus), Bulath 4 (1), Vámos P. 3, Bordás 2, Karsten 4, Petrus 4, Poczetnyik 1, Vámosi P. 1 (1).
BÉKÉSCSABA: Balog J. – Kovács Anett 4, Vukajlovics 12 (2), Marincsák 5 (2), Agbaba 3, Kopecz, Mézes 1. Csere: Horvát D., Csizmadia (kapusok), Bottó, Kukely 1, Barján 3, Dombi K., Hős