Utánpótlás: Vácon zártuk az alapszakaszt

A serdülők győzelemmel, az ifik vereséggel zárták az alapszakaszt Vácon, hétvégén jöhet az négyes döntő.

Mindkét csapatunk számára tét nélküli volt az I. osztályú utánpótlás bajnokság záró fordulója, hiszen már korábban eldőlt, hogy a Keleti csoport második helyezettjeként Márián Blanka és Győrvári Viktor tanítványai is ott lesznek a korosztályos négyes döntőben.

A DVSC SCHAEFFLER serdülői a várt magabiztossággal abszolválták váci fellépésüket, s pillanatnyi megingás nélkül kézilabdázva 39–20-ra nyertek. Az ifik foghíjas csapattal álltak fel, ráadásul a felnőtt keretben is figyelembe vett lányok csak a meccs elején szerepeltek, így a Vác 34–30-ra nyerte a mérkőzést.

Május 25-26-án következik a Final Four, amelynek Rácalmás ad otthont. Az elődöntőben mindkét csapatunk a Nyugati csoportban első helyen záró Nemzeti Kézilabda Akadémia ellen lép pályára szombaton.

I. OSZTÁLYÚ SERDÜLŐ BAJNOKSÁG, KELETI CSOPORT
GVM EUROPE VÁC–DVSC SCHAEFFLER 20–39
(10–21)
DVSC: Vadász A., Bágyi S. (kapusok) – Tokaji E. 2, Silye N. 5, Haja D. 4, Török L. 8, Panyi K. 7, Hadházi D., Bákonyi L. 1, Rácz P. 1, Szabó Zs., Csernyánszki L. 7, Makó Z. 4. Edző: Márián Blanka

I. OSZTÁLYÚ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG, KELETI CSOPORT
GVM EUROPE VÁC–DVSC SCHAEFFLER 34–30
(17–13)
DVSC: Szabó D., Bodó G. (kapusok) – Poczetnyik L. 5, Sápi B., Petrus M. 3, Barabás Zs. 1, Zelizi F. 6, Borgyos P. 3, Eszenyi B. 1, Sápi G. 7, Arany R. 1, Petrovics A. 3. Edző: Győrvári Viktor