DVSC
VS
Eszt
FTC
VS
DVSC
DVSC
VS
BÉKÉ
DVSC
VS
MTK
DVSC
VS
POD
Közzétéve: 2016.07.11.
Július 18-án, azaz jövő hétfőn kezdi meg a felkészülését a DVSC-TVP. Az alábbiakban a nyári programot ismertetjük.
Az első héten az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatok mellett Debrecenben készül a csapat, majd július 25-től augusztus 3-ig Balmazújvárosban edzőtáborozik a keret. Ezután augusztus 5-én játssza első tesztmeccsét a csapat, a Ferencvárosváros ellen idegenben. Augusztus 8-tól ismét hazai környezetben gyakorolnak a lányok, majd 12-13-án Dunaújvárosban, a hatcsapatos Kohász Kupán lép pályára a DVSC-TVP. Az augusztus 15-én kezdődő héten is a Hódosban készülnek a lányok, s 19-én itt fogadják a Kispest együttesét. Augusztus 21-én Mátraházára utazik a Loki, a csapat augusztus 28-án tér vissza a második edzőtáborból, ahol ismét megmérkőzik a Fradival. A hazatérés után augusztus 30-án a szlovákiai Michalovce (Nagymihály) látogat Debrecenbe, majd szeptember 2-án és 3-án a Hódosban rendezünk felkészülési tornát. ATVP Kupán a Kispest, a Kisvárda és az MTK lesz az ellenfél. A bajnoki rajtig már marad Debrecenben a csapat, s szeptembert 9-én a tervek szerint a Békéscsaba ellen tartják a lányok a bajnoki főpróbát. Következő héten aztán elrajtol a 2016/17-es bajnoki szezon, a nyitó forduló hivatalos játéknapja szeptember 17.
Az esetleges változásokról honlapunkon és Facebook oldalunkon tájékoztatjuk szurkolóinkat.