A védekezés dönthet

Pénteken 18 órakor a Kisvárda otthonában lép pályára a DVSC-TVP. A győztes elindulhat felfelé a tabellán!

Mindkét csapat a IV. fordulóban búcsúzott a Magyar Kupától a múlt héten. A Vác elleni MK-kiesés után, Mátéfi Eszter felállt a Kisvárda KC kispadjáról, utódját még keresik. Pénteki ellenfelünk munkáját az átmeneti időszakban a távozó szakmai igazgató mellet eddig is edzőként ténykedő Dévényi János irányítja, azaz a váltás nem okozott törést.

A mieink érdi veresége benne volt a pakliban,  de az biztos, hogy jóval szorosabb is lehetett volna a múlt szombati kupamérkőzés, ha nem hibázunk el rengeteg ziccert, s fegyelmezettebben védekezünk. Ezeken mindenképpen javítani kell, ha pontot, pontokat akarunk szerezni Kisvárdán. Márpedig a győzelemre hatalmas szükségünk lenne, igaz így vannak ezzel a házigazdák is, akik utoljára október 20-án, a Vasast tudták legyőzni, azóta hat bajnoki mérkőzésen mindössze egy pontot szereztek.

– Tudjuk, hogy változás történt ellenfelünknél, ám ezzel nem szeretnénk foglalkozni – mondta Vida Gergő, a Kisvárda elleni mérkőzés előtt. – Egész héten tisztességesen dolgoztunk, próbáltuk a védekezésünket megfelelő szintre hozni, majd a mérkőzésen derül ki, hogy miként sikerült.  Úgy érzem, az a csapat fog nyerni, amelyik jobban védekezik, s jobb lesz a kapusteljesítménye.

A mérkőzést Bonifert Ferenc és Oláh Viktor vezeti.

Támogatóink