A bronzérmes Esztergommal azonos pontszámmal, a negyedik helyen zárta a 2024/25-ös bajnokságot a DVSC SCHAEFFLER. Furcsa szezon volt ez számunkra, olyan időszak, melynek jelentős részében stabilan teljesített a csapat, ám néhány mélypont megpecsételte a sorsunkat.

Már a kezdet sem volt egyszerű, hiszen három játékosunk (Füzi-Tóvizi Petra, Tamara Haggerty és Kristin Thorleifsdóttir) szerepelt az olimpián, ők pedig csak augusztus 19-én, nem egészen három héttel a bajnoki rajt előtt csatlakoztak a kerethez. Ehhez képest már a második fordulóban érkezett a jelentősen megerősödött újonc Esztergom, s mint később kiderült ez a meccs rányomta a bélyegét az egész szezonra. A nem várt hazai vereség, majd a Duna-parti együttes menetelése hatalmas terhet rakott a csapat vállára… Pedig parádés október következett: a Szombathely elleni magabiztos hazai győzelem után Győrben, a BL-győztes otthonában ismét nagyon közel álltunk a pontszerzéshez, de a végén kimaradt a ziccerünk. Ráadásul az Audi Arénában elvesztettük Szabó Ninát, akinek elszakadt a keresztszalagja, s a szezon hátralévő részében már nem léphetett pályára.

Egy héttel később, október 16-án viszont a bajnoki címvédő Ferencváros ellen már összejött a bravúrpont, amely oly sokat jelentett – pontosabban jelenthetett volna. Egy több mint kéthetes bajnoki szünet következett ugyanis, így csak november elején léptünk újra pályára. Fehérváron már döcögött a gépezet, de viszonylag simán nyertünk, a Budaörs  ellen viszont semmi sem sikerült. A Hódosból vitt el egy pontot a roppant szimpatikus Pest megyei csapat, méghozzá nem érdemtelenül, de ahhoz a budaörsi bravúrhoz a mi tehetetlenségünk is kellett. Így újfent lépéshátrányba kerültünk az Esztergommal szemben!

S ekkor jött a szezon első felének legnehezebb hete, a Valcea elleni EL-párharc, amely a csoportkörbe jutásról döntött, illetve a kupameccsek között a Mosonmagyaróvár elleni idegenbeli bajnoki. Romániában a katasztrofális első félidő után kiegyenesedett a csapat, akár az idegenbeli győzelem is meglehetett volna, de a kétgólos vereség is biztatónak tűnt a visszavágóra nézve. Ezelőtt azonban még minden idők egyik legszürreálisabb magyar bajnokija várt a csapatra Mosonmagyaróváron. Akaratlanul és teljesen vétlenül keveredtünk bele az MKC belháborújába, méghozzá úgy, hogy senki nem szólt nekünk a mérkőzés elejére tervezett rendhagyó tiltakozásról. A kialakult káoszban így hiába lőttünk két gólt egy perc alatt a pályán csak ácsorgó hazai játékosok asszisztálása mellett, hamarosan egyenlő volt az állás, új meccs kezdődött 2–2-ről. Végül megszereztük a két pontot, de a körítés, az ellenséges miliő, a szinte tapintható gyűlölet nyomot hagyott a lelkekben.

Az biztos, hogy a Valcea elleni visszavágón tudása alatt teljesített a csapat, így végül összesítésben öt góllal nyerte a párharcot a Valcea, s ezzel bejutott az Európa Liga csoportkörébe, amelyről mi lemaradtunk. Más kérdés, hogy ehhez kellett az EL selejtezőjének minden logikát nélkülöző kiemelési szisztémája, amely lehetővé tette, hogy a kvalifikációért harcoló csapatok közül a két legerősebb összekerüljön a csoportkörbe jutásért zajló körben, miközben jóval szerényebb képességű csapatok szinte besétáltak az elit tizenhatos mezőnybe. Persze jóval korábban tudtuk, hogy ötven-ötven százalék a párharc esélye, s ezen a két meccsen jobb volt román riválisunk.

Ilyen helyzetben következett a részben debreceni rendezésű Európa-bajnokság miatt beiktatott hathetes bajnoki szünet, melynek idején már egyértelműen látszott, hogy nehéz folytatás vár a csapatra…