DVSC
VS
Eszt
FTC
VS
DVSC
DVSC
VS
BÉKÉ
DVSC
VS
MTK
DVSC
VS
POD
Közzétéve: 2019.04.29.
Ami már hetekkel ezelőtt is egyértelmű volt, immáron matematikailag is biztos: ott lesz a négyes döntőben a DVSC SCHAEFFLER ifjúsági csapata is.
A serdülők már a Kecskemét elleni győzelemmel megváltották belépőjüket a Final Four-ra, az ifiknek még két pont kellett ahhoz, hogy leírhassuk, ott lesz a csapat a korosztályos négyes döntőben. Nem kellett sokáig izgulni, hiszen már első nekifutásra, a Vasas ellen begyűjtötték a hiányzó két pontot Győrvári Viktor tanítványai, méghozzá a várt magabiztossággal. Az ifimeccs elején, 3–2-re még a vendégek vezettek, ezután jött egy 13–0-s Loki-roham, s ezzel el is dőlt minden lényeges kérdés. A biztos vezetés tudatában néha nem volt megfelelő a koncentráció, így akadtak gyengébb periódusok a második félidőben, a Vasas például lőtt öt gólt zsinórban, ám ezzel is csak 11 gólosra tudta csökkenteni hátrányát. A vége 41–29 lett, a győzelem pedig azt jelenti, hogy a DVSC SCHAEFFLER ificsapata ott lesz a korosztályos négyes döntőben.
A serdülők már korábban kvalifikálták magukat az ország legjobb még csapata közé, ám így sem vették félvállról a Vasas elleni meccset, s magabiztosan verték az angyalföldieket.
I. OSZTÁLYÚ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG, KELETI CSOPORT
DVSC SCHAEFFLER–VASAS 41–29 (24–10)
DVSC: Bodó G., Szabó D. (kapusok) – Poczetnyik L. 7, Vámosi P. 3, Sápi B. 2, Petrus M. 6, Kelemen G. 2, Barabás Zs. 2, Zelizi F. 2, Eszenyi B. 3, Sápi G., Kozma K. 3, Petrovics A. 4, Török L. 4, Panyi K. 3. Edző: Győrvári Viktor
I. OSZTÁLYÚ SERDÜLŐ BAJNOKSÁG, KELETI CSOPORT
DVSC SCHAEFFLER–VASAS 32–26 (19–13)
DVSC: Bágyi S. (kapus) – Horváth P., Balogh R. 1. Tokaji E. 1, Silye N. 4, Török L. 4, Panyi K. 8, Rácz P. 2, Román Zs. 2, Kelemen D. 5, Csernyánszki L. 3, Makó Z. 1, Bákonyi L. 1. Edző: Márián Blanka