DVSC
VS
Slat
DVSC
VS
Miha
Eszt
VS
DVSC
Crai
VS
DVSC
???
VS
DVSC
FTC
VS
DVSC
DVSC
VS
LUBL
DVSC
VS
???
Közzétéve: 2019.07.17.
Hétfőn megtartotta szezonbeli első edzését a DVSC SCHAEFFLER ifjúsági csapatának edzője, Győrvári Viktor.
Utánpótlás csapataink közül elsőként a legidősebb korosztály vágott bele a az edzésekbe, július 15-én találkoztak a lányok a nyári pihenő után először.
„Az első napon egyet edzettünk, aztán beleállunk a munkába – mondta el a csapat edzője, Győrvári Viktor. – Jövő hétfőn kezdenek a serdülők is, aztán július 29-én közösen megy a két csapat Nádudvarra edzőtáborozni. Jelenleg tizenöten-tizenhatan vagyunk, de még várható mozgás a keretben, míg Sápi Gréti és Török Lili az ifjúsági olimpiára készülő magyar korosztályos válogatott keret tagja. Idén is szeretnénk szép eredményt elérni, s a versenykiírásból adódóan nem is vagyunk esélytelenek, hiszen a 2000-es születésűek közül hárman visszajátszhatnak az ifibe. Így akár Arany Rebeka, Borgyos Panna, Poczetnyik Luca, Szabó Dóra vagy éppen Vámos Petra is pályára léphet, persze annak függvényében, hogy a felnőtt csapatnál milyen a terhelése. Jó lenne újból bejutni a négyes döntőbe, hiszen az ott szerzett bronzérem mindannyiunk számára örökre emlékezetes marad.”