DVSC
VS
Eszt
FTC
VS
DVSC
DVSC
VS
BÉKÉ
DVSC
VS
MTK
DVSC
VS
POD
Közzétéve: 2023.10.04.
Szerződést hosszabbított francia kapusával a DVSC SCHAEFFLER. A jövő nyáron lejáró kontraktust újabb két évvel toldották meg.
Catherine Joelle Gabriel tavaly nyáron igazolt Debrecenbe a Paris 92 csapatától. Látványos bravúrjaival hamar belopta magát a szurkolók szívébe. Első szezonjában a bajnokságban és az Európa Ligában is voltak kiemelkedő mérkőzései. Például a Győr elleni idegenbeli találkozó, amikor a kapujára érkező lövések több mint felét hárította, de emlékezetes volt a kaproncai EL-meccs is, ahol jónéhány ziccer mellett két hetest is védett.
A tavalyi bajnokságban övé volt a legtöbb védés, szám szerint 221. Az MKSZ statisztikája szerint 31 százalékos hatékonysággal védett, ez volt a hetedik legjobb mutató az NB 1-ben. Idén a bajnokságban eddig 38 százalékkal áll, egyedül a Bajnokok Ligájában mutatott teljesítménye marad el kicsit a várttól, igaz, ott más mezőnyben kell helytállnia…
A klub újabb két évre szóló szerződést kínált neki, ami 2026 nyaráig szól, a francia játékos pedig nem sokat gondolkozott azon, hogy elfogadja-e.
„Nem volt kérdés, hogy Debrecenben maradok, hiszen jól érzem magam itt. A dolgozók, a szurkolók, a szponzorok és mindenki sokat tesz azért, hogy folyamatosan fejlődjön a klub, ami számomra nagyon fontos. Már eddig is sok mindent elértünk együtt, de vannak még komoly céljai a csapatnak a jövőben és én szeretnék részese lenni ennek. Úgy érzem jó helyen vagyok és tudok még itt fejlődni, hiszen a magyar a világ egyik legerősebb bajnoksága. Ja, és még egy dolog: így, hogy maradok még két évig, talán sikerül végre megtanulnom magyarul – mondta mosolyogva Catherine Gabriel.”
Névjegy
Catherine Gabriel Franciaországban, Besanconban kezdett el kézilabdázni, majd 2018-tól 2020-ig a Nantes játékosa volt, 2020-tól 2022-ig a Paris 92 csapatát erősítette. 2023 nyara óta a DVSC SCHAEFFLER kézilabdázója. A francia válogatottban eddig 23 alkalommal szerepelt, a 2019-es Japánban megrendezett világbajnokságon ő lett a torna legjobb statisztikájú kapusa, 81 lövésből 34-et hárított, ez 42 százalékos hatékonyság. A 2021-es, spanyolországi világbajnokságon harmadik számú kapusként ott volt, de nem lépett pályára.