Csak előre szabad tekinteni!

A váci verség után újabb fontos mérkőzés vár a DVSC SCHAEFFLER együttesére, vasárnap 15 órakor Mosonmagyaróváron lép pályára a csapat.

Nem sok idő maradt a sebek nyalogatására, hiszen szombaton kora délután útra kelt a debreceni csapat a Hódostól, a lányok Győrben töltik a Mosonmagyaróvár elleni mérkőzés előtti éjszakát. A Vác elleni találkozót egy elemző megbeszéléssel zárta le a csapat, hogy aztán a rendelkezésre álló rövid időt kihasználva próbáljon meg felkészülni a vasárnap meccsre.

A Mosonmagyaróvár is vereséggel hangolt a vasárnapi mérkőzésre – ez volt Gyurka János csapatának második elvesztett meccse a bajnokságban –, a különbség mégis hatalmas. Az MKC ugyanis a Győrtől kapott ki hazai környezetben, azaz esetükben egy „tervezett” verségről beszélhetünk, ráadásul bőven belefért, hogy energiatakarékos üzemmódban hangolódjanak a vasárnapi találkozóra.

„Nem maradt sok időnk felkészülni a vasárnapi mérkőzésre – mondta a Vác ellen négy lövésből négy gólt szerző Tóvizi Petra. – Megpróbálunk minden energiánkkal előre tekinteni, a mosonmagyaróvári mérkőzésre fókuszálni. Jó csapat otthonában lépünk pályára, nem véletlenül állnak ilyen előkelő helyen a tabellán. A szezon első meccsén az MKC éppen az ellenünk elért győzelemtől kapott lendületet, remélem most mi indulhatunk majd el felfelé egy idegenbeli siker után.”

A február 28-án, vasárnap 15 órakor kezdődő Mosonmagyaróvár–DVSC SCHAEFFLER mérkőzést Andorka Miklós és Hucker Róber vezeti. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

Támogatóink