DVSC
33
:
32
Eszt
FTC
30
:
28
DVSC
DVSC
32
:
26
BÉKÉ
BUDU
34
:
32
FTC
DVSC
23
:
25
Vipers
DVSC
28
:
31
FTC
Vipers
27
:
28
BUDU
DVSC
28
:
23
POD
Vasas
24
:
39
DVSC
DVSC
28
:
34
Eszt
MTK
30
:
38
DVSC
DVSC
32
:
20
SZKKA
GYŐR
29
:
28
DVSC
DVSC
VS
FTC
Alba
VS
DVSC
DVSC
VS
BUDA
MKC
VS
DVSC
DVSC
VS
BÉKÉ
Közzétéve: 2020.09.04.
Nagyon rosszul rajtolt a DVSC SCHAEFFLER, a jól játszó Mosonmagyaróvár elvitte mind a két pontot a Főnix Csarnokból.
Varsányi Nóri kezdés előtti búcsúztatásakor még mosolygós volt a a hangulat a Főnixben és a meccset sem kezdtük rosszul, hiszen 2–0-ra vezettünk. A 9. percben aztán már a vendégeknél volt az előny, támadásban és védekezésben egyaránt sokat hibáztunk, elszalasztottuk a lehetőségeket, amikor lerázhattuk volna ellenfelünket.
A második félidőben Kovács Anna vette hátára a csapatot, s kétszer is úgy tűnt, hogy leszakíthatjuk a szívósan harcoló MKC-t. Ám 21–18-nál és 30–27-nél sem tudtunk higgadtak maradni, így mindkétszer visszajött a meccsbe ellenfelünk. Az idegőrlő utolsó percekben pedig már a Mosonmagyaróvárnál volt a lélektani előny, pontosabb volt a dunántúli együttes, s egy négy nullás rohammal megnyerte a mérkőzést.
Nagy pofonba szaladtunk bele a bajnoki rajton, de túl sok idő nincs a sebek nyalogatására, hiszen jövő héten két meccs is vár a lányokra: szerdán Kisvárdán játszunk, szombaton pedig a Békéscsabát fogadjuk a Főnixben.
DVSC-SCHAEFFLER–MOTHERSON-MOSONMAGYARÓVÁRI KC 30–31 (15–14)
Debrecen, Főnix Csarnok, 1000 néző. V: Medve, Südi
DVSC: Giegerich – Bánfai 1, KOVÁCS ANNA 11 (4), Vámos P. 3, Tóvizi 1, Deszpotovics 6, Vantara-Kelemen 2. Csere: Csapó Kyra (kapus), Hornyák D. 1, Arany 2, Bordás 2, Petrus, Vukajlovics 1. Edző: Köstner Vilmos
MOSONMAGYARÓVÁR: SZEMEREY – Katona 4, HORVÁTH B. 6, Gyimesi, Kovács P. 2, Szarková 4, Hajtai. Csere: Herczeg (kapus), TÓTH ESZTER 9 (2), Sirián, Hudák 1, TILINGER 3, Holesová 2, Domokos D., Lancz. Edző: Gyurka János
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–0. 7. p.: 3–3. 9. p.: 4–5. 15. p.: 7–6. 17. p.:7–8. 20.p.: 9–8. 27.p.: 13–11. 36.p.: 18–18. 41.p.: 21–18. 51.p.: 25–25. 54.p.:29–26.
Kiállítások: 8, ill. 16 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 2/2.
MESTERMÉRLEG
Köstner Vilmos: – Rajtam kívül talán senki nem félt ettől a mérkőzéstől a csapatból. Nyolc oldalt írtam a Mosonmagyaróvárról és három mérkőzésüket is megnéztem felkészülés gyanánt. Nem volt jó a védekezésünk, a második félidőben pedig már a kapusteljesítményünk sem. Támadásban nem voltunk elég pontosak, önmagunkat vertük meg.
Gyurka János: – Végig nagyon magas tempót diktált mind a két csapat. Tudtuk, hogy a Debrecen a modern kézilabdát játssza, erre is készültünk. Az első félidőben határozatlanok voltunk, támadásban, passzívak voltunk. Ezt sikerült kijavítanunk a második félidőre, a védekezésünk is feljavult, felszabadultan tudtunk játszani a második periódusban, talán ennek köszönhetjük a győzelmünket.